Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Rendkívüli eredmények a korosztályos kajak-kenu világbajnokságról

Szarvas – A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai idén is nagy sikereket értek el a Portugáliában, Montemor-o-Velho-ban megrendezett korosztályos világbajnokságon.

Másodjára is muzsikált a mátrai erdő

A Vajda Péter Színjátszó Csoport idén is részt vett a Mátrai Művészeti Napokon. Izgalmas élménybeszámolót olvashatnak.

Vajdás diákok Haanban jártak

Szarvas – Haan – A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 20 fős lelkes csapata izgatottan várta 2015. június 4-ét. Ekkor indultak ugyanis Haanba, hogy viszonozzák a német diákok márciusi látogatását. Személyes beszámoló!

Humán hét volt a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban

Szarvas – A tavaly elindított hagyomány folytatásaként idén is megrendezte a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium a humán hetet. Ez az az alkalom az iskolában, amikor a diákok és más vendégek számára a magyar, történelem és művészeti tantárgyakkal kapcsolatban szerveznek előadásokat, rendezvényeket. Nem történt ez másképp most áprilisban sem, változatos, érdekes programokkal vártak minden érdeklődőt. Személyes beszámoló.

Podani Milán „rendhagyó fizika órája” a Vajdás diáknapon

Szarvas – 2015. április 1-én rendezte meg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium az ez évi diáknapi eseményeit. A sok színes játékos iskolai program, vetélkedő mellett Podani Milán motorversenyzőként először mutatkozhatott be annak a közösségnek, amelyben, mint diák a mindennapjait tölti.

Másodikok lettek a Vajdás színjátszók – Országos olasz nyelvű találkozót tartottak Szegeden

Szeged – 2015. március 27-28-án a Szegedi Tömörkény István Gimnáziumban rendezték meg a 41. Festival d’Italiano országos olasz nyelvű találkozót. A rendezvényen az ország olasz nyelv oktatását végző középiskoláiból több száz diák mérte össze a nyelvterületen szerzett tudását közel 40 kategóriában. Országismereti vetélkedőtől, meseíráson át, társalgási gyakorlatokon keresztül, ének-zenei produkciókig mindenféle műfajban lehetőségük volt megnyilatkozni a diákoknak. Egyetlen feltétel: mindezt olaszul tegyék.

Vajdás sikerek az Ábrahám Örzse Emlékversenyen

Szarvas – Nagy sikerrel zárták a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai az egyházi iskolák számára már ötödik alkalommal kiírt országos angol nyelvi Ábrahám Örzse Emlékversenyt.

Erdélyben jártak a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai

Szarvas – Sokadjára indultak a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai Erdélybe, hogy Déván emlékezzenek március 15-re a helyi magyar közösséggel. Az utazás egy sikeres pályázathoz kötődött, melyet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal írt ki magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok támogatására PRO-RENO-14 címmel. Személyes beszámoló!

Irány Debrecen! – Országos döntőbe került a szarvasi evangélikus gimi leány röpicsapata

Szarvas – A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium leány röplabda csapatának tagjai edzőjükkel együtt már nagyon várták a megyei röplabda diákolimpia döntőjét. Egész tanévben erre a napra készültek hetente két edzéssel, számos felkészülési mérkőzéssel. Az elmúlt évek során folyamatosan fejlődött a csapat, az eddigi 3. és 2. helyezés után most győzni szerettek volna.

Történelemverseny a Vajdában

Szarvas – Immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Vajdában a magyar történelmet feldolgozó csapatverseny. A szokásoknak megfelelően időben megérkeztek vendégeink is – a helybéli székelyesek, a dévai testvériskola csapata, és a csabai Evangélikus Gimnázium versenyzői.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Vajda Péter Evangélikus Gimnázium csatornájára