Mivel evés közben jön meg az étvágy, az iskola pályázott a Rákóczi Szövetség szokásos – a nemzeti ünnephez kapcsolódó - kiírására is, sikerrel. Most az iskola kilencedik osztályai (A és B) voltak olyan szerencsések, hogy az utazáson részt vehettek. Csatlakozott hozzájuk a gimi által kiírt „Észbontó” verseny három győztese a Benkából.
Az esőre hajló idő miatt az eredeti tervektől eltérően Nagyszalonta felé vettük az irányt, mert az aradi helyszíneink szabadtériek voltak. Nagyszalontán a Csonka toronyban az igazgató úr impulzív idegenvezetése során nemcsak Arany János életéről tudtunk meg számos dolgot, de a diákok kaptak egy-két jó tanácsot is, amely az értékek felé orientálhat egy fiatalt. A Medve barlang következett, de az oda vezető úton a felújítás miatt elég sokat zötykölődtünk. A barlang kárpótolt bennünket, nem méreteivel, hanem szépségével. Bár az úton elvesztegetett idő miatt Bethlen szülőházát kihagytuk, így is elégedetten érkeztünk meg Dévára a Téglás Gábor Iskolaközpontba. A szállás elfoglalása után vacsoráztunk, felderítettük a közeli élelmiszerboltokat, és a diákoknak egy kis focira is volt erejük.
A második nap elsősorban a történelemé volt. Az ókorral kezdtük. Sarmizegetusa a Római Birodalom keleti határainak egyik legjelentősebb központja volt. Ezt bizonyítja a hatalmas méretű régészeti feltárás is, melyet a múzeum megtekintése után végigjárhattunk. A valóban hosszúra nyúlt séta során a vezető régész angol idegenvezetését Németh Judit tanárnő fordította. Akit érdekel a római történelem, annak különleges lehetőség volt a régész szavait hallgatni. Következő állomásunk egy kicsiny, ma református templom volt, mely a XIII. században épült Őraljaboldogfalván. Freskói, melyek sajnos rossz állapotban vannak, különleges művészettörténeti értéket képviselnek. A napot Vajdahunyaddal zártuk és koronáztuk meg. Kollégáinkkal rögtönzött rendhagyó történelem órát tartottunk, ezután a diákok szabadon tekinthették meg a várat. A hazafelé úton még vethettünk néhány pillantást a szocialista ipar ténylegesen romokban heverő maradványaira.
A vasárnapot a dévai várban kezdtük. A várban komoly munkálatok folynak, de így sem volt hiábavaló a látogatás. Kiváló kilátás nyílik a városra és számos történelmi, vallástörténeti esemény is köthető a várhoz, nem beszélve Kőműves Kelemen történetéről. Aki akart, kiadós sétával térhetett haza. Délután a dévai temetőben tartandó megemlékezés aktív résztvevői voltunk. A tiszteletadáson és koszorúzáson túl Szabó Csenge szavalatát és Fülöp Norbert énekét hallgathatta meg az emlékezők közössége. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő külön méltatta és megköszönte azt a szép hagyományt, hogy diákjaink évről évre közösen ünnepelnek a dévai magyar közösséggel. A koszorúzás és a himnusz eléneklése után átvonultunk ahhoz a sírhoz, ahol a hagyomány szerint a legöregebb, hetvenegy évesen is harcoló honvéd nyugszik, aki amúgy matuzsálemi kort élt meg, száztizenegy évesen kísérték utolsó útjára. A koszorúk elhelyezése után elénekeltük a székely himnuszt, és következhetett a diákok által nagyon várt program, az élményfürdő meglátogatása. Vendéglátóink jóvoltából ingyen léphettünk be. A kollégiumba érkezve mindenki azt hitte, hogy a fürdőzés fáradalmait kipihenheti, ehelyett azonban az ottani diákok által szervezett meglepetés vetélkedőn vettünk részt. „Petőfi közöttünk” - áll az okleveleken. Valóban a feladatok játékosan dolgozták fel a költő életét, de nemcsak játszottunk, hanem tanultunk is.
Hétfőn azért nem indultunk nehéz szívvel haza, mert még kiváló programok vártak ránk. Első állomásunk Gyulafehérvár volt, ahol a város szívében fekvő felújított várban tettünk látogatást. A történelmi városrész rekonstrukciója példásan sikerült. Szívünket azonban mégis a Szent Mihály templomban tett látogatás érintette meg. Az ezeréves templomban helyezték végső nyugalomra Hunyadi Jánost és László fiát, valamint számos erdélyi fejedelmet. Lehetőségünk volt egy utolsó rendhagyó órára, most a művészettörténet került terítékre. Itt tartózkodásunkat kiadós sétával zártuk, aki késztetést érzett, az még beszerezhetett néhány hűtőmágnest. A kirándulást a Tordai-hasadék felderítésével zártuk. Újabb és egyben a leghosszabb sétánk következett, de ez senkinek nem esett nehezére a gyönyörű tavaszi napsütésben. A látvány még azokat is lebilincselte, akik már jártak itt. A buszhoz visszatértünkben motoszkált a fejünkben a gondolat, hogy még egyszer vissza kellene nézni, gyönyörködni a látványban, és azután még egyszer…
Végül nem maradt más hátra, csak az, hogy a kilométereket apasszuk és hazatérjünk. Megérte a hosszú út, mert élményekben bőségesen gyarapodtunk, aki figyelt, az tudásban is.
A programok megszervezését Kituljak Eszter tanárnőnek köszönhetjük, a kísérő tanárok az osztályfőnökök, Németh Judit és Pécsváradiné Tóth Anikó, valamint Molnár Béla voltak. Köszönet jár vendéglátóinknak, elsősorban Kocsis Attila igazgató úrnak, hogy mindent megtettek azért, hogy jól érezhessük magunkat.