Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Vajdás házidöntő a strandröplabda diákolimpián

Szarvas – Budapesten rendezték meg 2016. június 25–26-án a strandröplabda diákolimpia országos döntőjét. Szombaton bonyolították az igazoltak 2:2 elleni játékát, vasárnap pedig az iskolai röplabdacsapatok 4:4 elleni mérkőzéseit.

A legjobb előadás a Jókai Színházban

Szarvas – Békéscsaba – Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű fesztivált 2016. április 20-án rendezték meg a Jókai Színházban. A fesztiválon a megye középiskolái mutathatják meg tehetségüket a színjátszásban. A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium színjátszói harmadik alkalommal vettek részt a rendezvényen. A korábbi években is több díjat szereztek tanítványaink. Az idei évben a feladat az volt, hogy a Jókai Színház idei műsorában szereplő darabok közül dolgozzák fel valamelyiket a diákok.

Hat élménydús nap a finnekkel

Szarvas – Egy kellemes hetet tölthetett együtt 13 finn és 13 magyar tanuló, továbbá tanáraik 2016. április 11. és 16. között a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban. Nemcsak az időjárás volt tökéletes, hanem jól alakultak a kapcsolatok, barátságok is, minden program a terv szerint valósult meg – egyszóval minden összejött ahhoz, hogy a több mint húszéves testvériskolai kapcsolat idei állomása is sikeres legyen.

Jól sikerült a humán hét a Vajda-gimnáziumban

Szarvas – A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium humán heti programja a Kádár korszakról szóló előadással kezdődött, melyben e sorok írója tekintett, emlékezett vissza. Az előadás azzal a hagyományteremtő céllal valósult meg, hogy minden évben a gimnázium egyik tanára is dolgozzon fel egy szabadon választott témát. Ez alkalommal az időpont – április 4-e – adta a az ötletet a feldolgozott korszakra.

Dévára kirándultak a szarvasi Vajda-gimnázium diákjai

Szarvas – Déva – A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai már 1999 óta vesznek részt a Rákóczi Szövetség támogatásával egy-egy csoport képviseletében erdélyi március 15-i ünnepségeken. Az idén pedig rajtunk, a 9. A és B osztályon volt a sor, hogy részesei legyünk Déván a megemlékezésnek, majd megismerkedjünk testvériskolánkkal és a tanulmányi osztálykirándulás keretében több erdélyi nevezetességgel is.

Reál hét volt a Vajdában

Szarvas – A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2016. február 13–19. között harmadik alkalommal rendezték meg a Reál-hetet. A tematikus hét minden napján a természettudományok népszerűsítése volt a középpontban iskolánkban, s a tanórai kereteken túl, információkhoz juttatta a diákokat.

Karácsonyi gálavacsorára hívogattak idén először az Ótemplomi Szeretetszolgálatnál

Szarvas – Hagyományteremtő gálavacsorára kaptak meghívást idén először az Ótemplomi Szeretetszolgálat dolgozói és családtagjai, 2015. deceber 18-án. Több mint 180-an fogadták el az invitálást és jöttek el az Árpád Hotel dísztermébe. Az alkalmon Gáncs Péter püspök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Buda Annamária diakóniai osztályvezető következett.

„Tudjál álmokra várni, ahogy ők tudnak várni rád” – Szalag- és gombtűzés a Vajdában

Szarvas – Szilágyi Domokos idézett szavaival köszöntötték a narrátorok az est főszereplőit 2015. december 5-én, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium szalagavató ünnepségén. Valóban az egyik álmuk teljesült a 12. évfolyamos diákoknak: szalagos gimnazisták lettek. A nyolc évfolyamos képzés végzősei hagyományainknak megfelelően a szalag mellé gombot is kaptak.

„A mi nagy családunk” – Felavatták a dr. Nádor Jenő arcképét megörökítő festményt Szarvason

Szarvas – Szívmelengető érzés volt november 18-án vajdás öregdiáknak tudni magamat. A gimnázium nyugdíjas tanáraként néhány nappal ezelőtt nagy örömmel vettem kézbe a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre meghívóját, amely a Szarvasi Ágostai Hitvallású Evangélikus Vajda Péter Gimnázium utolsó igazgatója, dr. Nádor Jenő arcképét megörökítő festmény felavatására invitált.

Ha Szilvanap – akkor wittlichi diákok!

Szarvas – Már szinte hagyománnyá vált, hogy a németországi Wittlichből a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumba érkező diákok a Szilvanapi rendezvénysorozatra időzítik látogatásukat. Idén szeptember 4-én érkezett iskolánkba 32 vendégünk. A nagy napon mindenki az izgatottság lázában égett. Volt olyan, aki már részt vett a cserekapcsolatban, ismerte a partnerét, szóval rutinosnak mondhatta magát, de akadt olyan is, aki most fogadott először.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Vajda Péter Evangélikus Gimnázium csatornájára