Luther Márton

Frankfurt am Main – Hallatlan dolog történt 1520. december 10-én, amikor Luther Márton (1483–1546) professzor a hallgatókkal és a tanárokkal együtt a wittenbergi városfal előtt elégette X. Leó pápa (1475–1521) átoklevelét, továbbá az egyházjogi és teológiai könyveket is. Ezt megelőzően a pápa hívei Németalföldön tűzre dobták Luther írásait.

A reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának tiszteletére elindított, a Luther Kiadó gondozásában megjelenő könyvsorozat kilencedik kötetében az írásmagyarázó Luther két, talán legfontosabb kommentárjával ismerkedhetünk meg: a Római, illetve a Galata-levélhez írott magyarázatokkal.

A művészetek rangsora a nemzeti kultúrában a teremtő művészet, az utánzó művészet és a reprodukáló, vagyis az ismétlő művészet – legalábbis Gárdonyi Géza így vélekedik a honi artisztikáról Én magam című kötetében. Hasonlóan fogalmazhatunk a bibliamagyarázattal, az igehirdetéssel, de tágabban az egyház történelmi és társadalmi szolgálatával kapcsolatosan is. Jellemezhetik ezeket teremtő, utánzó és ismétlő megnyilvánulások, időszakok. Gárdonyi minden valószínűséggel a teremtő művészetet pártolja, miként a biblikus gondolkodás sem nélkülözheti a szó, az ige teremtőerejét. Annak hiányában a teológia és a prédikáció csak utánzás vagy ismétlés marad.

Részlet Dietrich Bonhoeffer Jöjj velem! Elmélkedések minden napra című, egész évre szóló olvasmányt kínáló kötetéből, mely hamarosan megjelenik a Harmat Kiadó és a Luther Kiadó gondozásában.

A reformátor felnőttkorában két alkalommal is változtatott pályát, illetve életformát. Ebben a modern útkereső fiatalokra emlékeztet, akik maguk is küzdenek azzal, hogy a szülői elvárásokkal szembe merjenek-e helyezkedni. Luther apja ugyanis azt szerette volna, ha fia jogász lesz. „Atyám azt mondta rólam, hogy vezető leszek, talán bíró, vagy ami faluhelyen gyakoribb, elöljáró leszek szolgatársaim felett.” Ezekhez a tisztségekhez jogászi végzettség kellett.

Az alábbi, Túróczy Zoltán evangélikus püspöktől származó előadás az 1941–42-es munkaévre összeállított Belmissziói Munkaprogramban jelent meg. 2020. reformáció ünnepére készülődve ismét érdekes és aktuális. A megemlékezést a Túróczy-hagyaték Alapítvány bocsátotta honlapunk, az Evangélikus.hu oldal rendelkezésére.

Gyanítom, az elmúlt hónapokban a Covid-19 miatti leállások közepette mindenkinek volt elég ideje – hogy türelme, lehetősége is volt-e, azt nem tudom – átgondolni életének fontos területeit. Volt, aki most döbbent csak rá, mennyi időt vett el a családjától, volt, aki végre fontossági sorrendet tudott felállítani magának, mások megtanulták ügyesebben kezelni az internetet, s persze bőven akadtak olyanok is, akik az időt – amelyet kényszerűen rájuk mért a Gondviselés – végül semmi tartalmasra nem használták fel.

Az elmúlt évtizedekben szép lassan országunkban is teret nyert az ősz vége felé mindent elárasztó halottkultusz, valamint a tengerentúlról érkező zavaros ideológiák és szokások áradata. Így a reformáció ünnepe mára Európa egyik legszínesebb protestáns hagyományaival rendelkező országában is teljesen háttérbe szorult.

Októbernek, a reformáció hónapjának utolsó hetében járunk. Ennek záróakkordjaként, 31-én tartjuk a reformáció emlékünnepét. De vajon mit is, kit is készülünk megünnepelni? Mire, kire kívánunk emlékezni az előttünk álló szombaton? Netán Luther Mártont, az 503 évvel ezelőtt Wittenbergből kiinduló egyházújítási mozgalom kirobbantóját ünnepeljük? Ezt a napot szoktuk evangélikus egyházunk születésnapjaként is emlegetni, pedig Luther nem akart új egyházat alapítani. Őt egyetlen cél mozgatta: visszavezetni szeretett egyháza pásztorait és egész nyáját a jézusi forráshoz, hiszen ennek megtalálása újította meg az ő személyes hitét és egész életét is.

Hogy a kereszt ne csak az életed dísze legyen, hanem a szíved közepe!