Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért

Önként és dalolva – KÖSZI-est az EHE-n

Budapest – 2017. november 29-én a KÖSZI (Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért ) ismét megtartotta hagyományos, áhítattal egybekötött bemutatkozó estjét az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájában. Családias hangulatban telt az alkalom, a címének megfelelően sok énekkel és annál több önkéntessel.

Középsulis KÖSZI HáziBulit tartottak a Fasorban

Budapest – 2017. november 16-án a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) megrendezte első rendhagyó középiskolás HáziBuliját a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban, melyre közel hetven diák jött el. A résztvevők belekóstolhattak a szervezet életébe és programjainak hangulatába, táncolhattak, beszélgethettek, és megkóstolhatták az alkoholmentes koktélokat.

Megértettük egymást

Piliscsaba – Idén ősszel, 2017. október 28-30. között a KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor immár 16. alkalommal várta az 5-12. osztályosokat. Természetesen ezúttal is a Béthel Otthonban töltöttük el a nyomozós napokat Karánsebesy Réka vezetésével. A lelkészi szolgálatot Kendeh K. Péter és Szlaukó Orsolya végezték. A táborban nemcsak a Kastélyjáték szereplőit kellett megértenünk, hanem a következő kérdésre is kerestük a választ: „Értjük egymást?”

„Megtaláltok, ha teljes szívvel folyamodtok hozzám”

Budapest – 2017. november 5-én megtartotta a KÖSZI a 69. Megálló istentiszteletét. Az alkalomnak ismét a józsefvárosi Mandák-ház adott otthont, ahogy azt már megszokhatták a résztvevők. Lénárt Viktor hirdetett igét, szolgálatát pedig Joób Máté segítette.

Hányszor kell neki megbocsátanom?

Budapest – Benkő Vilmos igehirdetése 2017. október 22-én a megbocsátásról szólt a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Mandák-házában. Liturgusként Rihay Szabolcs teljesített szolgálatot.

Isten munkatársa – 67. KÖSZI Megálló istentisztelet

Budapest – Rihay Szabolcs igehirdetését hallhatták azok 2017. október 8-án, akik részt vettek a KÖSZI Megálló istentiszteletén a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet Mandák-házában.

KÖSZI-ovi az Országos Evangelizáción

Budapest – Idén ősszel is a Deák téri evangélikus templomban rendezték meg az Országos Evangelizációt, melyre az ország több pontjáról gyűltek össze az érdeklődők 2017. október 14-én, hogy különböző előadásokat hallgassanak meg és közösségben beszélgessenek az élet fontos kérdéseiről. Természetesen mi, a KÖSZI önkéntesei most is részt vettünk a rendezvényen és érdekes programokkal kedveskedtünk a gyerekeknek.

Honnan merítsük a bátorságot? – KÖSZI Megálló az évszakváltás előtt és után

Budapest – 2017. augusztus 27. és szeptember 10. – Ezúttal két, az évszakváltás előtti és utáni, Megálló-istentiszteletről tudósítunk, a helyszín mindkét esetben a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség Mandák-háza volt, de az időjárás, mint a szeptember elsejét felkészülten váró eminens diák, észrevehetően megváltozott két hét alatt.

Szólunk! – A kőbányai Óhegyen városmissziói és családi napot tartottak – VIDEÓKKAL!

Budapest – Megtelt a kőbányai Óhegy park evangélikusokkal 2017. szeptember 16-án. A Pesti Evangélikus Egyházmegye, a Kőbányai Evangélikus Egyházközség, a X. kerületi Kőbányai Önkormányzat, a KÖSZI – a keresztény önkéntesek csapata –, a Reformáció 2017 és az Erős Vár FC támogatásával rendezték meg Szólunk! címmel a városmissziói és családi napot. Remek programokkal várták az érdeklődő családokat és egyedülállókat, nem csak az egyháztagokat és gyülekezeti tagokat, hanem kicsiket és nagyokat, szomorúakat és vidámakat egyaránt.

Táborozóból táborvezetővé – 6. SZIVI ifjúsági vezetőképző tábor

Piliscsaba – A Szívvel-Lélekkel Alapítvány 6. SZIVI ifjúsági vezetőképző táborát 2017. augusztus 6–12. között rendezte meg Piliscsabán, a Béthel Otthonban, a KÖSZI ifjú táborszervező-jelöltjeinek. A képzés vezetői Seben Glória és Szabó Anna voltak, a szakmai koordinátor Bátorfi Marianna.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért csatornájára