Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért

Boldog karácsonyt, KÖSZI!

Budapest – A KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület boldogan és hálás szívvel ünnepelte meg a karácsonyt 2018. december 15-én immár az új KÖSZI-iroda melletti közösségi teremben, a Magyarországi Evangélikus Egyház Üllői úti székházában.

10. KÖSZI Téli berek évindító hétvége 18–29 éveseknek

Őrbottyán – Az új Téli berek tábor azoknak a 18–29 éves fiataloknak szól, akik még nem családos fiatal felnőttként keresik az útjukat, vagyis érettségizők, főiskolások, egyetemisták, pályakezdők jelentkezését várjuk.

Lelki tartalom, palacsinta, forralt bor és jó társaság, mi kell még? – KÖSZI-est az EHE-n

Budapest – 2018. november 21-én a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) tagjai ismét megtartották az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) toborzó estjüket. Az Önként és dalolva címet viselő alkalom idején csupa lelkes önkéntessel és fiatallal telt meg az egyetem kápolnája, akik meghallgatták Szabó B. András áhítatát, majd Kelényi Zsolt egyesületvezető és Riczinger Péter teológushallgató bemutatóját a szervezetről.

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, örökre enyém vagy” – A KÖSZI Megálló istentiszteletekről

Budapest – Piliscsaba – 2018 nyarán és őszén összesen 4 alkalommal tartott Megálló istentiszteletet a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI). Ezek az istentiszteletek és az utánuk következő úrvacsorák és áldások a KÖSZI-táborok legkatartikusabb eseményei. Egyrészt összefoglalják és magasabb, spirituálisabb szintre helyezik azokat a témákat, melyeket az azt megelőző napokban a táborok során feldolgoztunk, másrészt mindenkit szembesítenek azzal, hogy az együtt töltött idő hamarosan véget ér. Végül, de nem utolsósorban útravalóval látják el a táborozókat, akik így lelkileg feltöltődve mennek haza.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten” – 17. KÖSZI Nyomkereső tábor

Piliscsaba – 2018. október 26–29. között 17. alkalommal jöhettek az 5–12. osztályos fiatalok a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) őszi, Nyomkereső névre hallgató táborába, melynek mottója ezúttal így hangzott: Csak semmi pánik! Karánsebesy Réka táborvezetővel, Szlaukó Orsolya lelkivezetővel, valamint a tábor összes többi vezetőjével egész hétvégén a félelmekről és a leküzdésükről beszélgetett, illetve ehhez kapcsolódó készségfejlesztő játékokat játszott a 63 táborlakó. Természetesen most is várt egy megoldandó rejtély a fiatal nyomozókra, az egész táboron átívelő kastélyjáték ősszel a legnagyobb kedvenc a KÖSZI-seknél.

Jó, hogy újra látlak! – Az országos evangelizáción a KÖSZI-vel

Budapest – 2018. október 6-án a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) gondoskodott az országos evangelizáción a gyermekek foglalkozásáról. A nap folyamán délelőtt és délután is családias környezetben, a Kisdeák Evangélikus Óvodában vártuk az érdeklődő gyerekeket.

17. KÖSZI Nyomkereső készségfejlesztő tábor – Csak semmi pánik!

Piliscsaba – Béthel Evangélikus Missziói Otthon, 5–12. osztályosok, 2018. október 26–29.

Állati jó KÖSZI Napvető kalandtábor

Piliscsaba – Augusztus elején újra táborozók lelkes és izgatott csapata özönlött be a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthon kapuján. A 3–8. osztályosok 22. alkalommal jöhettek a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) Napvető kalandtáborába, hogy idén „Ez állati!” mottóval az állatok világába kalauzolják őket. Szlaukó Orsolya lelki és Kelényi Zsolt tábori vezetésével egy felejthetetlen hetet töltöttek együtt 2018. augusztus 5–11. között.

KÖSZI-táborozóból táborvezetővé – 7. SZIVI ifjúságivezető-képző tábor

Budapest – 2018. július 8–14. között rendezte meg a Szívvel-Lélekkel Alapítvány a 7. SZIVI ifjúságivezető-képző tábort Budapesten az Evangélikus Középiskolai Kollégiumban a KÖSZI ifjú táborszervező-jelöltjeinek. A képzés trénerei Seben Glória és Szabó Anna voltak.

Vándorúton – 22. KÖSZI Napvető mesetábor (napközis)

Te is szeretnél néha útra kelni és szerencsét próbálni, ne adj' Isten, néha világgá menni? Segítőtársakat találni, akikre jóban-rosszban számíthatsz, és megfejteni az útvesztő rejtélyét? Kiállni a három próbát és elnyerni a fele királyságot? A KÖSZI Napvető mesetáborban idén vándorútra indulunk a mesék birodalmába, ahol bármi lehetséges, hamuban sült pogácsa és mindentudó tarisznya készül, mesebeli állatokkal találkozol, és garantáltan nagy vidámság kísér végig a közös úton.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért csatornájára