Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért

Ki vagy? Kivagy? – Találkozás idegenekkel a 40. KÖSZI Megálló interaktív istentiszteleten

Budapest – 2015. október 18-án ismét a Deák téri evangélikus templomban gyűltek össze a feltöltődésre vágyó fiatalok, hogy részt vegyenek a 40. KÖSZI Megálló istentiszteleten. Az interaktív igehirdetést ez alkalommal is a KÖSZI lelkes csapata szervezte, lehetőséget adva az arra járóknak, hogy a belváros közepén kicsit megállhassanak és elgondolkodhassanak a találkozások fontosságáról.

Az EPOT-on járt a KÖSZI – személyes beszámoló

Budapest – Az evangélikus presbiterek idén is az Evangélikus Presbiterek Országos Találkozóján találkozhattak 2015. szeptember 19-én, akik az előadásokon túl különböző egyesületek és szervezetek munkásságát is megismerhették. A találkozón részt vett a KÖSZI is, melynek képviselői igazán eredményesnek érezték részvételüket.

Észrevettelek! – Személyes beszámoló a 39. Megálló interaktív istentiszteletről

Budapest – 2015. szeptember 20-án, a nyári szünet utáni első, évadnyitó Megállón Benkóczy Péter kőbányai evangélikus lelkész hirdetett igét. Az évad témájául a KÖSZI csapata a „Találkozások”-at választotta, az első alkalom mottója: „Észrevettelek” volt.

Utazás a Föld körül a 19. KÖSZI Napvető kalandtáborban

Piliscsaba – 2015. augusztus 9-15. között Piliscsabán várta a 19. KÖSZI Napvető kalandtábor a 3-8. osztályos gyerekeket. A Béthelben szervezett tábor idén egy kincskereséssel egybekötött földkörüli utazásra kalauzolta a több mint 70 főből álló tábor résztvevőit, melyet Frenyó Zsófia vezetett.

Világok vonzásában – Megtartották a 19. KÖSZI Napvető kreatív tábort

Piliscsaba – 2015 július 26. és augusztus 1. között Piliscsabán várta a 19. KÖSZI Napvető kreatív tábor a 12-18 éves fiatalokat. A Béthel Otthonban szervezett, ifi korosztálynak szóló tábor idén megújulva jelentkezett: kreatív tematikával a szellemi és fizikai kreativitás fejlesztését tűzte ki célul. 64 táborozó, illetve vezető élvezte a szerető közösség élményét egy újabb felejthetetlen héten át Kelényi Zsolt vezetésével.

38. Megálló interaktív istentisztelet – Légy velünk a kísértésben!

Budapest – 2015. június 21-én, a nyári szünet előtti utolsó Megállón elérkeztünk a tizedik parancsolathoz: Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! Az istentisztelet mottója mintegy kiegészítése volt a Miatyánk „Ne vígy minket kísértésbe” kérésének: „Légy velünk a kísértésben!”

Tényleg zöldebb a szomszéd fűje? – Megálló interaktív istentiszteletet tartottak a Deák téren

Budapest – 2015. május 25-én, pünkösdhétfőn immáron 37. alkalommal rendezte meg a KÖSZI a Megálló interaktív istentiszteletet, melyen ez alkalommal Mesterházy Balázs hirdetett igét a 9. parancsolatot fókuszba helyezve.

Veszteségeink feldolgozásával foglalkoztak kamaszok a 9. KÖSZI Életfonal táborban

Piliscsaba – 2015. május 7-10. között rendezték meg a 9. KÖSZI Életfonal életvezetési tábort a piliscsabai Béthel Otthonban. A Nemes Anikó által vezetett, tinédzsereknek szóló tábor idén az „Ég Veled!” mottó köré szervezte a hosszú hétvége mondanivalóját.

Evangélikus gyereknap: „Életem ideje kezedben van.” (Zsolt 31,16a)

Piliscsaba – Igazán mozgalmas hétvégén vannak túl egyházunk hittanosai. Piliscsabán lezajlott a XXIV. Országos Evangélikus Hittanverseny és az ehhez kapcsolódó gyereknap. Flottul megszervezett, pergős programú volt a szombati nap, amikor is az evangelikus.hu is végigkövette az eseményeket.

Wifitolvajok és BKK-bliccelők – Leszállsz a következő Megállónál?

Budapest – 2015. március 22-én, vasárnap este került sor a 35. Megálló Interaktív istentiszteletre a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek az Ifjúságért szervezésében. Az önkéntesek és résztvevők meghitten gyűltek össze a Deák téri evangélikus templomban, átlépve a turistáktól vibráló térből egy másfajta közösségi élménybe, hogy Solymár Péter evangélikus lelkész vezetésével új megközelítéssel dícsérjék Istent, és friss pillantást vessenek a hetedik parancsolatra: Ne lopj!

Oldalak

Feliratkozás RSS - Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért csatornájára