böjt

A harmadik szó…

Böjt 2016 – Béres Tamás lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének egyetemi tanára Jézus hét szava a kereszten címmel írt elmélkedést, melyet részletekben közlünk.

Böjti találkozás hagyományosan és hagyományt teremtve…

Miskolc – A hagyományoknak megfelelően a diósgyőri és a vasgyári gyülekezet újra együtt tartott istentiszteletet és szeretetvendégséget, ahogyan ezt teszik tíz éve böjt és ádvent idején. Míg nyáron a diósgyőri árnyas templomkert adott otthont a híveknek, addig fűtési idényben a vasgyári altemplom Hrabács-termébe hirdetjük az alkalmakat.

A második szó…

Böjt 2016 – Béres Tamás lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének egyetemi tanára Jézus hét szava a kereszten címmel írt elmélkedést, melyet részletekben közlünk.

Íme, az Isten báránya – Böjti evangélizációs sorozat 1.

Budapest – Böjti evangelizációs sorozatot tartottak 2016 márciusában a dél-pesti evangélikus gyülekezetekben. Az alkalmak a három gyülekezet (Pesterzsébet, Pestlőrinc, Kispest) templomaiban voltak, a gyülekezetek lelkipásztorainak szolgálatával. Az igehirdetés-sorozat alkalmain Johann Sebastian Bach Máté passiójából hallgattak meg a jelenlévők részleteket. Március 3-án Pestszentlőrincen Íme, az Isten Báránya! címmel igét hirdetett Deák László kispesti lelkész.

Az első szó...

Böjt 2016 – Béres Tamás lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének egyetemi tanára Jézus hét szava a kereszten címmel írt elmélkedést, melyet részletekben közlünk.

Böjti történet – „Soha nem fogom elfelejteni azt a hangot”

Böjt 2016 – Evangélikus lelkészeket kértünk meg, hogy osszanak meg velünk egy-egy olyan történetet, ami számukra kifejezi a böjtöt. Az alábbiakban Ponicsán Erzsébet, a rákospalotai gyülekezet lelkészének vallomását olvashatják.

Böjti történet – Neki elég lett

Böjt 2016 – Evangélikus lelkészeket kértünk meg, hogy osszanak meg velünk egy-egy olyan történetet, ami számukra kifejezi a böjtöt. Az alábbiakban Jakab Béla, az óbudai gyülekezet lelkészének vallomását olvashatják.

Böjti történet – Készülődés

Böjt 2016 – Evangélikus lelkészeket kértünk meg, hogy osszanak meg velünk egy-egy olyan történetet, ami számukra kifejezi a böjtöt. Az alábbiakban Kalincsák Balázs, a Nemescsó–Meszlen–Acsád–Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség lelkészének gondolatait olvashatják.

Böjt... kicsit másképp

A húsvét előtti heteket böjti időszaknak nevezik. Úgy készül a hívő ember Jézus Krisztus halálának és feltámadásának ünnepére, hogy elcsendesedik, magába száll, s többet foglalkozik olyan dolgokkal, amelyeket fontosnak tart, de el szokott hanyagolni. Van pár példánk a modern böjtre.

Jézus a válasz létkérdéseinkre! – Böjti esték Mandabokorban Ittzés István szolgálatával

Mandabokor – A böjt 2. hetében, ez évben is esti evangelizációs sorozat megtartására kérte fel Zsarnai Krisztián esperes Ittzés István nyugalmazott érdi lelkészt. A nyíregyházi gyülekezet mandabokori imaházában, az élet nagy kérdéseire kereste a jó válaszokat a vendég igehirdető, Márk evangéliumának ebben a böjtben elénk adatott útmutatóbeli igeszakaszai alapján.

Oldalak

Feliratkozás RSS - böjt csatornájára