Evangélikus családban született 1847. január 16-án a Nógrád vármegyei Szklabonyán (Sklabiná, ma Szlovákia). Felmenői között számos evangélikus lelkészt is találunk. Az elemi iskola elvégzése után a rimaszombati evangélikus kisgimnázium, majd a selmecbányai evangélikus reálgimnázium tanulója lett. Érdemjegyei alapján elmondható, hogy a magyar nyelv és a vallástan az erősségei közé tartozott, a matematikáról viszont nem állítható ugyanez. Az érettségi megszerzése után jogi tanulmányokat kezdett, de egyre inkább az írói hivatás vonzotta.

Romantikus esküvő

Mikszáth 1869 telén hazaköltözött Nógrád megyébe, és hamarosan a balassagyarmati vármegyeházán lett „tiszteletbeli esküdt” Mauks Mátyás kékkői szolgabíró mellett annak ellenére, hogy nem volt meg az álláshoz szükséges jogi záróvizsgája.

A huszonhárom éves joggyakornok hamarosan a balassagyarmati fiatalok társaságának közkedvelt alakja lett. Sziporkázó humorú, remek tréfamesternek tartották, akinek ráadásul már írásai is megjelentek fővárosi lapokban.

Jó híre megelőzte őt a Mauks-házban, ahol hamarosan mindennapi vendég lett. Egy idő után közte és a szolgabíró Ilona nevű lánya között szerelem szövődött. Ám az apa nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, mivel a vőjelölt nem sokat tett a Mauks Mátyás szerint biztos jövőt és anyagi hátteret jelentő jogi pálya irányában, helyette inkább író akart lenni.

A fiatalok úgy döntöttek, atyai áldás nélkül, titokban házasodnak össze. A ceremóniára 1873-ban Pesten, a Kerepesi úti – ma Rákóczi útként ismerjük – „evangélikus tót templomban” került sor – Mikszáth Kálmánné fogalmazott így a férje halála után megjelent visszaemlékezéseiben.

Mikszáth közben egyre inkább az írásnak szentelte életét, az pedig egyelőre csak anyagi veszteséggel, szegénységgel, nyomorgással járt. Hogy kímélje feleségét, elvált tőle azzal az ürüggyel, hogy mást szeret, és azt feleségül is akarja venni.

Mélységből magasságba

A szeretett feleség csak évekkel később tudta meg válásuk igazi okát. Mikszáth eközben továbbra is albérletről albérletre járt, sokat éhezett, fázott és betegeskedett, mivel munkája alig volt, írásai csak itt-ott jelentek meg, azokért is csak szerény honorárium járt, ha egyáltalán járt, adósságai ezzel szemben rohamosan nőttek.

Mint a fuldoklónak dobott mentőöv érkezett életébe a lehetőség: 1878 júliusában állást ajánlottak neki az akkor induló Szegedi Napló szerkesztőségében. Az első írása augusztus 3-án jelent meg a lapban. A szegedi két és fél év alatt többkötetnyi publicisztikája és elbeszélése született, és több későbbi portré, illetve téma is ebben az időszakban gyökerezett.

1880-ban visszatért Pestre, rövid ideig az Ország-Világ című lapnál volt segédszerkesztő, majd 1881-ben – mint utóbb kiderült, hosszú évtizedekre – a Pesti Hírlaphoz szerződött. Ezzel élete rendeződni kezdett: az ország egyik meghatározó újságjának írhatott, végre biztos állása volt, ráadásul még annak az évnek az augusztusában megjelent a Tót atyafiak. A novelláskötetnek példátlan sikere lett.

Hamarosan a parlamenti ülésekről tudósította lapját – karcolataiért rajongtak az olvasók. 1882-ben pedig A jó palócok című elbeszéléskötet hozta a következő sikert. Még ugyanabban az évben beválasztotta rendes tagjainak sorába a Kisfaludy Társaság; a Petőfi Társaságnak már előző év decemberétől tagja volt.

E sikerek fényében, illetve a megalapozott anyagi biztonság tudatában 1882. február 16-i dátummal levelet írt volt feleségének. A levelet a Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései című kötetben olvashatjuk:

„Kedves Ilonka! Mikor sok évvel elváltunk, rúgó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fogok megállani a lejtőn. Jólesett – habár mindennél jobban szerettem –, ha sorsa elszakad az enyémtől.

De föltettem magamban már akkor, hogyha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.

Az Isten meg hagyta érni, hogy egykori fényes álmaimat, amelyeket fiatalkorban együtt szőttünk, megvalósítva lássam!…

Kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahová lépek, s jövedelmem több, mint amennyiről valaha ábrándozhattam.

Valószínű, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta, míg ön elé léphetek soraimmal, sohasem hallottam maga felől, így azt sem tudom, nem ment-e férjhez már vagy nem készül-e férjhez menni?…

De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regard-dal, hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem magát. […]”

E lánykérő levél után néhány hónappal a mohorai kis evangélikus templomban Wladár Viktor szügyi lelkész adta össze őket. Második házasságukból három fiú született: Kálmán László, János és Albert, akit csak Bercinek neveztek. Jánoska azonban néhány éves korában torokgyíkban meghalt. Az író nagyon szerette családját, fiaiért pedig egyenesen rajongott. Érdekességként említhetjük, hogy a nagy író jogász végzettségű Kálmán fiát a csömöri evangélikus gyülekezet 1917 márciusában felügyelővé választotta.

Országos ünnepség

Az egészségileg gyakran gyengélkedő Mikszáth írói pályája folyamatosan felfelé ívelt. Írásait több nyelvre lefordították, Jókai Mór 1904-ben bekövetkezett halála után pedig Mikszáth Kálmán lett a legsikeresebb magyar író.

Negyvenéves írói pályája alkalmából 1910-ben országos ünnepségeket szerveztek. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli taggá, a budapesti egyetem pedig tiszteletbeli bölcsészdoktorrá választotta. Az uralkodó, Ferenc József a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki. Szülőfaluja nevét tiszteletből Mikszáthfalvára változtatták.

1910 áprilisában budapesti látogatása alkalmával Theodore Roosevelt korábbi amerikai elnök maga kezdeményezte, hogy találkozzon az íróval – ugyanis feleségének a Szent Péter esernyője volt az egyik kedvenc olvasmánya, s férjével is elolvastatta. „Mikszáthnak még este hírül vitték Roosevelt óhajtását, és így történt, hogy Mikszáth Kálmán ma este felkereste az Egyesült Államok volt elnökét a Hungária-szállóban” – írta a Pesti Napló 1910. április 20-i száma.

A pesti ágostai evangélikus egyház 1910. április 12-én tartotta meg a jubileumi ünnepséget. Mikszáthné így idézi fel az eseményt:

„Kálmán örömmel ment oda, és mikor visszajött, igen emelkedett hangulatban volt.

– De gyönyörű beszédeik voltak – mondta. – Nagy szónokok és jó hazafiak ezek a mi papjaink. Egészen megfogták a szívemet, úgyannyira, hogy beszédem végén azt mondtam: »Szívemből kívánom, hogy az egyházban állandó legyen a béke, de ha mégis felbukkanna a múlt rémes idő kísértő árnyéka, én nem fogok félni. Meglehet, hogy eljön még az az idő, mikor nekem is elő kell vennem az én kis acélfegyveremet, a tollat, és akkor nem fogom megtagadni, hogy a turopolyai és lónybányai papok ivadéka vagyok.«

Nővérem, aki mindig hithű lutheránus volt, és emellett rajongott a magyar nemzet dicsőségéért, komolyan bólintgatott.”

Ám a legyengült szervezetű írónak nem tett jót az ünnepségek miatti sok utazás, állapotát tovább rontották a hos szú ceremóniák. A jubileumi főünnepség után tizenkét nappal, 1910. május 28-án örökre letette a tollat a nagy palóc. Azon a bizonyos májusi napon Mikszáth barátja, Farkas László, a Rókus-kórház sebész főorvosa a következő szavakkal adta hírül a szomorú tényt: „Nagy rendet vágott a kaszás.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2020. május 24-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.