Erdélyi kirándulás határtalanul

Erdélyi kirándulás határtalanul

Share this content.

Szöveg: Kossuth gimnázium / 8/11 és a 4/10A osztályok
Nyíregyháza – A nyíregyházi kossuthosok a Határtalanul program keretében 2017. március 13-án reggel 6 órakor indultak Székelykeresztúrra egy négynapos kirándulásra. A 8/11 és a 4/10A osztályok beszámolóját olvashatják.

Nagy izgalom és sok munka előzte meg ezt a napot, ugyanis pályázati kötelezettségünk szerint március 15-i műsort kellett előadnunk az iskola unitárius templomában. A királyhágói pihenés után megérkeztünk első állomásunkra Kolozsvárra, ahol megnéztük Mátyás király szobrát, a Szent Mihály-templomot, és Mátyás szülőházát. Rövid séta után a Házsongárdi temetőben kerestük híres magyar személyiségek sírját, többek között Berde Mózesét, aki a nevét adta annak a líceumnak, ahová tartottunk. Estére fáradtan érkeztünk meg a szállásunkra.

A másnap nagyon intenzív volt. A korai reggeli után elindultunk kirándulni. Első állomásunk a Békás-szoros volt, majd lefelé tartva megcsodálhattuk a hóval befedett Gyilkos-tavat. A délután folyamán vásároltunk Korondon, és Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját. Este már nagy izgalommal próbáltunk a másnapi előadásunkra.

Március 15-én gyönyörű napsütéses időre ébredtünk. Az ünnepséget az iskola tanulói, vezetése és a város vezetése előtt tartottuk. Nagyon sikeres műsort állítottunk össze, amit a helyiek meghatódva hallgattak. A műsor után a helyi szokás szerinti felvonuláson vettünk részt, ami felejthetetlen élmény volt számunkra. A helyiek népviseletben és büszkén vonultak végig a város főutcáján, aminek a végállomása a Petőfi-szobor volt. A koszorúzást követően, délutáni programunk során meglátogattuk a Petőfi-emlékhelyet Fehéregyházán és Segesvár központjában gyönyörködtünk.

A negyedik napunk a hazautazással telt. Útközben megálltunk Tordánál, és felejthetetlen pár órát töltöttünk a sóbányában. Este 7 órára szerencsésen, fáradtan, de teli örök élményekkel érkeztünk haza.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!