határtalanul

Két világ határán

Budapest – Befejeződött az idei érettségi, véget ért egy nem túl egyszerű vizsgaidőszak, a végzősök várják a felvételi eredményeket, miközben próbálnak összegezni, hiszen ez az időszak az elválás a gyerekkortól és belépés egy másik világba. Fogarasi Ábel Csanád a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban érettségizett májusban, pedagógusnak készül. Bölcsész mentalitással fogalmazza meg a 18 évesek életérzéseit.

Időutazás Kárpátalján

Időutazás! Ezt ígérte-ajánlotta az apuka, amikor az általam a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjainak tervezett utazás helyszínének Erdély helyett Kárpátalját javasolta. Időutazás! – mondta újra. Azt hittem, tudom, miről beszél. Láttam már ökrös szekeret, lovas kocsit, házi barkácsban átalakított Daciát.

Határtalanul! – Bethlen és Arany nyomában

Soltvadkert – A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. évfolyamos diákjai közül negyvenen vettek részt 2018. április 9–13. között tanulmányi kiránduláson Erdélyben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által közzétett Határtalanul! program keretében. Pályázatunk címe: Bethlen és Arany nyomában.

Móka és kacagás Határtalanul!

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai hatodik éve vesznek részt a Határtalanul! programban, egy-egy tanévben akár három győztes pályázattal is. Mint minden évben, a 2017/2018-as tanévben is két úti célja volt a kirándulásoknak, a nagybányai Nicolae Iorga Általános Iskola magyar tagozata a 7. évfolyamnak és a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium a 10. és 11. évfolyamnak.

Erdélyi kirándulás határtalanul

Nyíregyháza – A nyíregyházi kossuthosok a Határtalanul program keretében 2017. március 13-án reggel 6 órakor indultak Székelykeresztúrra egy négynapos kirándulásra. A 8/11 és a 4/10A osztályok beszámolóját olvashatják.

Szépet, s jót Határtalanul

Győr – A győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium és Általános Iskola 7. osztályainak sikerült a Határtalanul! nemzeti összetartozás operatív programjának keretében kiírt pályázat segítségével, Felvidéki kiránduláson részt venniük. A kiránduláson 54 diákunkat 6 pedagógus kísérte.

Határtalanul – Dévai diákok jártak a Vajdában

Szarvas – A „Határtalanul” pályázat keretén belül 2014. szeptember 24-28-ig a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjait láthattuk vendégül iskolánkban. Személyes beszámoló.

Székelyföldet nem elég megismerni, Székelyföldet látni kell!

Szarvas – 2014. május 26-án kora reggel egy óriási busz igyekezett parkolót keresni magának a Deák Ferenc utcán. Nem volt könnyű helyzetben a sofőr, mert az őt váró hatalmas tömeg már türelmetlenkedett. A szokatlan nyüzsgésnek az volt az oka, hogy hétfőn reggel a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából 59 diák és 6 pedagógus indult útnak Erdélybe 5 napra. Köszönhetően legnagyobb részt a „Határtalanul” pályázat által biztosított anyagi lehetőségnek, illetve a szülők hozzájárulásának. Személyes beszámoló.

Határtalanul! – témanapot tartottak a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban

Nyíregyháza – Határtalanul! - témanapot tartottak a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban 2014. április másodikán, amely a nemzeti összetartozás jegyében zajlott. Szöveg: Haizer Tiborné

Határon túl és összetartozva

Nyíregyháza – A nemzeti összetartozás napjával, flashmobbal, kiállítással, előadásokkal zárta a Nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium a Határtalanul programját. Forrás: szon.hu
Feliratkozás RSS - határtalanul csatornájára