Bár a rimaszombati (ma Szlovákia, Rimavská Sobota) – „helvét hitvallású” – gimnázium több mint háromszáz éves múltra tekintett vissza, a 19. század közepén csak úgy tudott eleget tenni a kor oktatási követelményeinek, ha egy másik protestáns középiskolával egyesülve biztosítja az oktatók megfelelő létszámát. A tárgyalások után a választás az osgyáni (Ožďany) evangélikus gimnáziumra esett, és az 1853-ban kimondott összevonástól kezdve viselte a rimaszombati középiskola az egyesült protestáns gimnázium nevet.

Mikszáth a kedvenc rimaszombati tanáráról szóló, Fábry János című tárcájában (a Vasárnapi Újság 1908. évi 6. számában jelent meg) felelevenítette, hogy amikor beíratták a középiskolába, a vizsgáztató tanár megkérdezte az édesanyjától:

„– Mit akarnak belőle nevelni?

– Alkalmasint gazda lesz idővel az apja mellett.

– Igen helyes – mondá.

– Akadémiai tag úgysem lehet, azt már látom, hát isten neki, hadd maradjon itt az első osztályba.”

Ami a diák Mikszáth – érdekes, hogy a gimnázium osztályozókönyveinek lapjain és az említett Fábry János tanár feljegyzéseiben Mixáth, Mixádt, Mikszádt, Mixadt alakban fordul elő a neve – előmenetelét illeti, az osztályzatok és a bejegyzések árulkodók. Visszatérő minősítés a „közepes tanuló”. Az első és a második osztályban kifejezetten szenvedett. Ennek az volt az oka – az író később maga is vallott erről –, hogy szülőfalujában a szklabonyai (ma Szlovákia, Sklabiňa, magyar neve Mikszáthfalva) rektor nem állt a tudomány magaslatán, a rimaszombati gimnáziumban pedig magasak voltak a követelmények. Magyar nyelvi osztályzatai azonban évről évre javultak. Dicsérték az előadását, az irályát (stílusát).

Rejtő István Mikszáth és a rimaszombati algimnázium című tanulmányából megtudhatjuk (megjelent Mikszáthiáda című kötetében 1992-ben), hogy a harmadik osztály elvégzésekor az osztályozókönyvben magyar nyelvből így minősítették a fiút: „dolgozatai jók – szépek: nyelve erőteljes”. A történelmet lassan szerette meg, később azonban kedvelt tantárgya lett. A reál tantárgyakért viszont nem lelkesedett. Vallástanból ilyen megjegyzéseket találunk: „szép igyekezettel” (I. osztály); „dicséretes haladás folytonos szorgalom mellett” (III. osztály); „jeles igyekezet és siker” (IV. osztály); „dicséretes” (VI. osztály). Az „Észrevételek” rovatban ez olvasható: „jó tehetség, de kissé hanyag” (IV. osztály). Ez a megjegyzés már messzire mutat.

Amikor Mikszáth 1857-ben a rimaszombati egyesült protestáns gimnáziumba lépett, a tanári kar tagjai a következők voltak: Fábry János (a „természetiek tanára”), Baksay István „szaktanár” (földrajz, történelem, mennyiségtan), Miklovics György, Severlay Károly, Szeremley Károly, Terray Károly tanárok, Gáborhelyi Endre segédtanár és Tóth József rajztanár.

Szintén az említett Rejtő-tanulmányban olvassuk: „…a rimaszombati iskola szelleme sajátos színt jelentett az abszolutizmus Magyarországán. A haladó nemzeti gondolkodás szigete volt ez az iskola a nemzeti elnyomás tengerében. A nemzeti tradíciókat táplálták az ifjú nemzedékbe a magyar irodalom nagyjainak megszólaltatásával és a múlt történelmének felidézésével.”

Ezt erősítette meg maga Mikszáth is: „Fagyos világ volt ez akkor. Minden melegség bennszorult az ilyen intézetekben. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben magyar levegőt lehetett szívni. Ezek a férfiak, akik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi bácsik voltak (ahogy most képzelné az ember), hanem az utolsó generálisok, akik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, akik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket, melyekből a hazaszeretet lombosodik ki […]. A tanár és a tanuló közti viszonyban nem volt semmi fesz, semmi pedantéria, semmi más távolság, csak a tisztelet, mely az okosabbnak és az érdemesebbnek kijár” – olvassuk már említett, a Vasárnapi Újságban megjelent írásában.

Fábri Anna a Mikszáth-kötetében – az Arcok és Vallomások sorozat egyik darabja – így ír a rimaszombati évekről: „Nem tartozott a legjobb tanulók közé, nehezen viselte a szigorú fegyelmet, a kötöttségeket, de mindig szeretettel emlékezett meg tanárairól, akiket nemcsak jó oktatóknak, de kiváló egyéniségeknek is tartott. A rimaszombati iskolára oly jellemző hazafias szellem és érzület maradandóan befolyásolta Mikszáthot, egész életét áthatotta.”

Amit a rimaszombati gimnázium tanárairól tudhatunk: Fábry János 1848-ban, tizennyolc éves korában honvéd tüzér lett, majd térparancsnoksági segédtiszt. A szabadságharc leverése után, 1850 őszétől az osgyáni evangélikus gimnázium tanára volt. Az egyesüléskor nagy szeretettel tanította szaktárgyait, különösen a botanikát. A természet titkaiba a közeli erdőkben és mezőkön tett kirándulások alkalmával avatta be a diákjait. Áldozatos, tudományszerető munkájának eredményeként értékes természettudományi gyűjteménnyel gazdagította az iskola szertárát, 1882-ben pedig megalapította a megyei múzeumot.

Baksay Istvánt 1844-ben hívták meg a rimaszombati gimnáziumba igazgató-tanárnak. Ötvenhárom éven át egyfolytában tanított. A történelem jeles professzora volt, előadásai lenyűgözték diákjait. Miklovics Györgyöt 1839-ben a makói evangélikus gimnázium igazgató-tanárává választották, és tíz éven át egymaga vezette az ötosztályú iskolát. 1849-ben visszavonult. 1856-ban azonban a rimaszombati egyesült algimnáziumban visszatért a tanári pályához. Severlay Károly apja a pozsonyi evangélikus főiskola hittudományi karának tanára volt. A szabadságharcban ő is fegyverrel harcolt, majd a bukás után három évig nevelősködött. Az egyesüléskor lett a rimaszombati iskola tantestületének a tagja. Szeremley Károly apja evangélikus lelkész volt Gelejen. A fiú a szabadságharcban tüzérként vett részt. 1851-ben a sárospataki egyház segédpapjává választották. Egy évvel később rövid ideig Tompa Mihály mellett segédlelkészkedett Hanván (ma Szlovákia, Chanava). 1853-ban került a rimaszombati iskolába.

Terray Károly édesapja Rozslozsnya (Hámosfalva; Rozložná) község evangélikus lelkésze volt. Fiának irodalmi terveire vall, hogy az Athenaeum folyóirat 1838-as évfolyamában verse jelent meg. De érdeklődése inkább a filozófia felé vonzotta. Az 1840-es évek elején külföldi tanulmányútra indult. 1843-ban meghívták a losonci (Lučenec) evangélikus gimnáziumba tanárnak. 1849-ben az iskola porrá égésekor az ő vagyona is elpusztult. A következő évben elfogadta az osgyáni evangélikus gimnázium igazgató-tanári állását, majd az egyesülés után a rimaszombati iskolában oktatta a diákokat.

A rimaszombati tanári karról Rejtő István így ír: „…nagyobb része fiatal erőkből állott. 1857-ben a harmincévesek generációjához tartoztak. E tény arra figyelmeztet, hogy e réteg tagjai a reformkor gyermekei voltak, gondolkozásukban a nemzeti feléledés világa mély és kitörülhetetlen nyomokat vésett. Iskolás éveik légkörét az 1840-es évek hangulata töltötte meg, férfikoruk küszöbén olyan élmény és megrázkódtatás érte őket, amely a történelem folyamán csak kevés nemzedéknek adatott meg: 18-20 éves fejjel tanúi lehettek a szabadságharcnak. De nemcsak tanúi, hanem tevékeny részesei is voltak a forradalmi harcoknak.”

Visszatérve Mikszáthra, a nebulóra: ötödikes korában már verseket írt, és többször elnyerte az önképzőkör díját. Beleszeretett az olvasásba. Legkedvesebb könyveim címmel írta később: „Az első könyv, mely elementáris erővel ragadott el, a Jókai: Törökvilág Magyarországon volt; lihegve rohantam végig a lapokon, s azontúl rabja lettem az olvasmányoknak. Kritika nélkül olvastam mindent, ami a kezembe akadt, jót, rosszat vegyesen…”

Amikor Fábry tanár úr Teleki László haláláról íratott prózát vagy verset, Mikszáth eredeti ötlettel állt elő – „Teleki mennybemenetelét” írta meg –, de attól tartott, hogy megróják érte. Idézzük ismét Fábry János című írását: „Fábry tanár úr nemhogy összeszidott volna a versért, pedig el voltam rá készülve, hanem beszaladt a szomszéd osztályba a nagy hasú Miklovics tanár úrért, hogy jöjjön az is meghallgatni, s mikor még egyszer felolvastam, csak annyit jegyzett meg dicséretül: »No, amice fráter, te sem fogsz ágyban meghalni.« Csodálkozott is, mikor vagy huszonöt év múlva mint mameluk képviselőt látott viszont. »Olyan rebellis fiú volt uramöcsém, hogy bizony sohase hittem volna.«”

Lássuk végül – Rejtő István tanulmányából megtudhatjuk ezt is –, hogy „vallástanból” a tanmenet mit tartalmazott, illetve milyen tankönyveket használtak a rimaszombati egyesült protestáns gimnáziumban Mikszáth diákkorában. Az I. osztályban (1857–58): „Vallástan: a) ág. hitv. evang. Ziegenbein–Székács tankönyv szerint bevezetés a ker. vallástanba; szentírás ismertetése. Egyházjavítás története. Egyházi énekek. Heti 2 óra. b) helv. hitv. evang. A ker. vallás első alaptételei. Tankönyv: Útmutatás a ker. vallásra. Sárospatak, 1851. Egyházi énekek. Heti 2 óra.” A III. osztályban (1859–60): „Vallástan (ág. h.) Ziegenbein–Székács kz. választan és hittan. Egyháztörténet. Ének. – (helv. h.) Heidelbergi nagy káté; biblia-olvasás; ének.” Érdemes egy pillantást vetnünk az V. osztály (1861–62) tanmenetére, mert egyebek mellett ezt olvashatjuk: „Magyar ny. (3 óra) szónoklat- és költészettan elm. és gyakorlatilag, irályi gyakorlatok, szavalás.” A VI. osztályban (1862–63): „Vallástan: Egyetemes egyháztörténelem; a magyarhoni reformatio története 2 óra.”

Mikszáth Kálmán 1863 nyarán fejezte be a rimaszombati egyesült protestáns gimnázium hatodik osztályát, s mivel az iskola csupán az alsó hat osztállyal működött, tanulmányainak folytatására Selmecbányára küldték a szülei. De ez már egy másik fejezet.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 51–52. számában jelent meg 2017. december 31-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.