Hálaadás a pestszentlőrinci Élő Kövek temploma megújulásáért

Hálaadás a pestszentlőrinci Élő Kövek temploma megújulásáért

Share this content.

Szöveg: Hajdú Tibor, videó: Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség
Budapest – Ítélet vasárnapján gyűltek össze a pestszentlőrinci evangélikusok, hogy templomuk felújítási munkálatainak végeztével hálát adjanak.

Győri Gábor lelkész – hálát adva Istennek – elsőként emlékeztetett, hogy örömünnepre gyülekeztek össze a jelenlévők, hiszen megújulhatott az Élő Kövek temploma. Ezek után Kondor Pétert, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökét köszöntötte – aki az igehirdetés szolgálatát vállalta ezen a napon –, majd felhívta a figyelmet arra, hogy ne a járvány sötét árnyéka, vagy a közélet – sokszor durva – megnyilvánulásai frusztrálják a gyülekezetet, hanem adja át magát hálával és örömmel Istennek. A liturgiai szolgálatot dr. Korányi András lelkész végezte, felidézve az ószövetségi Salamon király imádságát a templom felszentelésekor.

Kondor Péter igehirdetésének alapját Máté evangéliuma 5. fejezetének 9. verse adta: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” A püspök rámutatott, milyen súlyt ad ennek az igének a bennünket körülvevő világhelyzet, amely sokszor nyomasztja az életünket. Nemcsak ideológiai harcokat kell vívnunk határon innen és túl, nemcsak az egyre nagyobb méretet öltő keresztyénüldözéssel muszáj foglalkoznunk, hanem a világjárvány tombolása is korlátok közé szorít bennünket. Lelkünk egyre jobban vágyik a védettségre, az oltalmazottság érzésére, ezért tudjuk még inkább megbecsülni, ha hálaadásra gyűlünk össze. Amikor együtt köszönhetjük meg, hogy sokak összefogása által megújulhatott a pestszentlőrinci templom, hogy a békesség szigete lehessen egy megrendült világban. Kondor Péter kiemelte, hogy ebben a mai helyzetben talán még inkább fontos, hogy ismerjük, mi foglalkoztatja a mellettünk élőt, vagy akár távolabb élőt is, hogy tudjunk érte imádkozni. Nem lehet kellőképp hangsúlyozni, hogy az imádkozni tudó embernek nem pusztán magánügye az imádság, nekünk át kell éreznünk, hogy országos, sőt, világméretű jelentőséggel bír az imádság, hiszen Isten ennek a világnak a kormányzásába belekalkulálta imádságainkat is. A püspök a járványhelyzet kapcsán emlékeztetett arra, hogy nemcsak a bennünket körülvevő levegő van tele bacilusokkal, vírusokkal, hanem a szellemi atmoszféra is telítve van a viszály vírusaival. Nekünk a mennyből, Isten közelségéből kell hoznunk a békességet, amikor imádkozunk, a mennyben megtalálható békességgel és harmóniával kell, hogy telítődjék az életünk, a szívünk, a gondolatunk. Ezt a békességet bevinnünk a házunkba, családunkba és társadalmunkba.

Az istentisztelet végén Győri Gábor köszönte meg Kondor Péter püspök békességet, erőt és reménységet sugárzó prédikációját, majd pedig – egyfajta – közgyűlés részeként, Nánási József felügyelő összegezte a templomfelújítás munkálatait.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!