Pestszentlőrinc

Hálaadás a pestszentlőrinci Élő Kövek temploma megújulásáért

Budapest – Ítélet vasárnapján gyűltek össze a pestszentlőrinci evangélikusok, hogy templomuk felújítási munkálatainak végeztével hálát adjanak.

A gyülekezetben nem csak kapni, hanem szolgálni is jó!

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Egyház a világban – Csendesnap Pestszentlőrincen – VIDEÓK!

Budapest – A piliscsabai hitmélyítő családos táborok szervezését még a '90-es évek elején kezdte el dr. Győri József, a Budai Egyházmegye egykori felügyelője és Pintér Győző, a Pesti Egyházmegye egykori felügyelője. Élő hittel és teológiai igényességgel végzett szolgálatuk gyümölcse az a háromgenerációs tábor, mely közel három évtizede fogadja a lelki felfrissülésre vágyókat. A tábor jelenlegi szervezői elhatározták, hogy négy évszakosra bővítik a szolgálatot. Ennek jegyében valósult meg 2019. február 2-án Pestszentlőrincen az első hitmélyítő csendesnap.

Szeretetre reformálva – Ökumenikus családi napot tartottak Pestszentimrén – VIDEÓKKAL!

Budapest – Pestszentimre – Szeretetre reformálva – Ez volt a mottója a XVIII. kerület különböző felekezetei által megrendezett, a reformáció ötszázadik jubileumát ünneplő programsorozatnak. Az ünnepnek a pestszentimrei Sportkastély adott otthont, ahová mintegy ezer ember látogatott ki október 7-én.

Evangélikusok a XVIII. kerületben

Budapest – Ezzel a címmel rendeztek második alkalommal Nyitott Templomok Napját 2016. szeptember 24-én, szombaton Pestszentlőrincen. Idén nemcsak a lőrinci Élő Kövek Temploma, hanem a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium is megnyitotta kapuit az érdeklődők számára.

Primabalerina tartott előadást a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban

Budapest – A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium vezetése komoly hangsúlyt fektet az intézményben tanuló gyermekek, diákok zenei műveltségének megalapozására és elmélyítésére 3-tól 20 éves korig. Így kapcsolódott be a Sztehlo a magyar állam által finanszírozott Opera Nagykövete programba is, melynek keretében operaénekesek tartottak népszerűsítő, ismeretterjesztő előadásokat mindhárom intézményegységben. 2015. január 19-én azonban első ízben nem énekművész, hanem balettművész, Végh Krisztina Harangozó-díjas, Kiváló- és Érdemes Művész látogatott a Sztehlo Gimnáziumba, és nyújtott betekintést a 11. évfolyam diákjainak a balettművészet múltjába, jelenébe és műhelytitkaiba.

Szakmai tapasztalatcsere a láthatóan evangélikus iskola kialakításáról – A soltvadkerti evangélikus általános iskola pedagógusai csendes napot tartottak a Sztehlo-ban

Budapest – A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola vezetői, tantestülete és munkatársai 2014. november 28-án csendes napra érkeztek Pestszentlőrincre. A vendéglátó Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium vezetősége gazdag programot szervezett a vendégeknek.

Ars Sacra: A pestszentlőrinci oltárképről és a templomról

Budapest – Ryszard Zajac szobrász a pestszentlőrinci evangélikus templom oltárképét mutatja be.

A közös játék öröme segít összekovácsolni a közösséget – OVIS OLIMPIA 2014

Budapest – 2013. május 9-én került megrendezésre került szerte az országban a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Gyermek- és Ifjúsági Osztálya szervezésében az evangélikus ovis olimpia. Arra bíztattuk az intézményeket, küldjenek beszámolókat erről. ÖSSZEFOGLALÓ, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ANYAG!

Evangélikus istentiszteletet közvetített a Magyar Rádió Pestszentlőrincról – HANGFÁJL!

Budapest – 2014. január 26-án a pestszentlőrinci evangélikus templomból közvetítették a rádiós istentiszteletet, amelyen Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanárai, tantestülete, növendékei, diákjai, és a pestszentlőrinci gyülekezet tagjai szolgáltak: a legifjabb szolgáló hét, a legidősebb hatvan éves volt. A közvetítés a Magyar Rádió oldalán még három hétig meghallgatható. Forrás: Magyar Rádió

Oldalak

Feliratkozás RSS - Pestszentlőrinc csatornájára