zárás

Erdő Péter: az ember nem önkényura, hanem gondozója a világnak – Véget ért a Teremtés hete

Budapest – Az ember nem önkényura, hanem gondozója a világnak, amelyben sajátos küldetése van – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Teremtés hetét lezáró konferencián.

Egy fiatal hangot keresnek a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésének záró istentiszteletére

Genf – Fiatal lelkésznő vagy lelkész fogja tartani a záró istentisztelet prédikációt a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 12. nagygyűlésén, 2017. május 16-án, Namíbiában. Fiatal, ordinált lelkészekhez intéztek felhívást, akik 145 tagegyházból adhattak be prédikációul szolgáló pályázatot.

A megbékéltetés szolgálata – Lezárult az egyetemes imahét Pápán

Pápa – Isten nem rideg magányosság, hanem szerető közösség. Isten szentháromság, és ebben gyökerezik minden e világi közösség is. Isten nélkül az ember a közösségben is magányos marad – hangzott el Márfi Gyula veszprémi érsek igehirdetésében a második korintusi levél ötödik fejezetének tizennyolcadik és tizenkilencedik verse, „A megbékéltetés szolgálata” mentén az egyetemes imahét szombati, záró istentiszteletén a református templomban.

Ünnepi szentmisével zárult a házasság hete Budapesten

Budapest – Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferens püspöke mutatta be a házasság hete rendezvénysorozat záró szentmiséjét február 14-én, vasárnap este a budapest-terézvárosi Avilai Szent Teréz-plébániatemplomban.

Ingyen ölelés – Karácsonyi istentiszteletet tartottak az Országos Iroda dolgozóinak

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházának kápolnájában gyűltek össze ezúttal az Országos Iroda és az egyházkerületek hivatalainak dolgozói a közös karácsonyi istentiszteletre, 2015. december 23-án. Az alkalmon a Gyülekezeti és Missziói Osztály munkatársai szolgáltak, közöttük többek között Balogh Éva és Németh Zoltán lelkészek, valamint a munkatársakból álló zenekar.

Konferenciával és kiállítással zárultak a Kálvin emlékévek – Evangélikus díszvendégek a záráson

Budapest – A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Emlékbizottsága 2014. október 18-án a 2009 – 2014 közötti Kálvin Emlékévek zárórendezvényeként konferenciát szervezett Budapesten, a szépen felújított Kálvin téri református templomban. A genfi reformátor születésének 500. és halálának 450. évfordulója közötti évek hazánkban egy új „Kálvin-reneszánsz" lehetőségét teremtették meg.

„Kotyvaszt s magát Istennek képzeli” – Zárult „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban” című projekt

Budapest – 2013. február 22-én zárult a TÁMOP-3.1.3-10/1-2010-0003 számú „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban” című projekt. A Budapest-Fasori Gimnázium dísztermében nem csak szakmabeliek, de diákok is összegyűltek az alkalomra. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Keresztény-zsidó imaórát tartottak az ökumenikus imahét lezárásaként

Budapest - A tiszta és emelkedett emlékezés segíthet abban, hogy olyan szörnyűség, mint a holokauszt, ne ismétlődhessen meg soha többé – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét záróeseményén, a keresztény-zsidó imanapon vasárnap a Budapest-Terézvárosi Avilai Szent Teréz Plébániatemplomban. Forrás: MTI, Magyar Kurír

Oldalak

Feliratkozás RSS - zárás csatornájára