Sztehlo Gábor

Sztehlo szolgáló kistestvére

A gyermekmentő evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor életében 1951-ben új fejezet kezdődött: „a diakónia papjaként” fogyatékos gyermekek, illetve idős emberek gondozását kezdte el megszervezni. Beszélgetőtársamat, dr. Beck Zoltánnét még Sztehlo vette fel ápolónak a fogyatékos gyermekek Budán létrehozott otthonába, a később Sareptának elnevezett intézménybe.

Elstartoltak Valahol Európában

Sopron – Megtartották az olvasópróbáját a Valahol Európában című musicalnek a Soproni Petőfi Színházban. A rendező Halasi Imre Jászai-díjas, érdemes művész, a koreográfus Gyenes Ildikó. A bemutató július 26-án a fertőrákosi Barlangszínházban lesz.

Sztehlo Gábor kapta a posztumusz Magyar Örökség-díjat

Budapest – Társadalmunk elismerésének jeleként a nemzeti örökség része lett Sztehlo Gábor evangélikus lelkész élete és szolgálata. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében került sor a Magyar Örökség-díj átadóünnepségére március 23-án.

A püspök és a „miniszterelnök” előadása Sztehlo Gáborról

Budapest – Fabiny Tamás elnök-püspök és Keveházi László nyugalmazott esperes, a Gaudiopolis első miniszterelnöke tartott Sztehlo Gábor evangélikus lelkész életéről diákoknak előadást.

Sztehlo Gábor kapja a posztumusz Magyar Örökség díjat

Budapest – A Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottsága Sztehlo Gábor evangélikus lelkész munkásságát Magyar Örökség díjban részesítette. A díjátadó ünnepségre 2019. március 23-án a Magyar Tudományos Akadémia épületében kerül sor.

A pap, aki megmentett ezer gyereket a biztos haláltól

Budapest – Mintegy 2000 üldözött embert, köztük több mint 1600 zsidó származású gyereket mentett meg Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a II. világháború alatt. A háború végén az árván maradtakkal létrehozott egy gyermekotthont, ahol megalakult a Gaudiopolis nevű gyermekállam. Három akkori gyerek mesélte el, hogyan vészelték át a negyvenes éveket.

Keresztyén élet és gyakorlati tudás

„Magyarországon sajnos a 24. órában jöttünk rá arra, amit 50 évvel korábban kellett volna megtenni: nevelni, tanítani, felszabadítani és emberi körülmények közé juttatni a parasztságot és a tudás útravalójával elindítani az ifjúságot” – írta emlékirataiban Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1961-ben. Gondolatait az általa nyolcvan évvel ezelőtt Tessedik Sámuel Evangélikus Ifjúsági Missziói Intézet néven életre hívott nagytarcsai népfőiskola kapcsán vetette papírra. E mindössze hat évfolyamot megélt, a fiatalok „keresztyén életre való eljuttatását” szolgáló intézmény történetét idézzük fel.

A szeretetet hagyta ránk örökül – Sztehlo Gáborra emlékeznek az egykori gyerekek

Újra kapható a Sztehlo-gyerekek voltunk című, a Luther Kiadó gondozásában megjelent, nagy sikerű kötet. Az egyedülálló kiadvány huszonhét portrét gyűjt egybe, egy külön fejezetben pedig visszaemlékezéseket közöl. Az emlékeiket mikrofonba mondó interjúalanyokban, illetve a visszaemlékezőkben közös, hogy mindannyiuk egész további életére meghatározó volt az az időszak, amelyet a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által megszervezett és irányított gyermekotthonokban töltöttek.

Vétkes tájékozatlanság – Kinek a megmentésére vagyunk hivatottak?

Azt mondják, a személyisége olyan volt, mintha kisütött volna a nap – Laborczi Dóra, a Sztehlo-kötet szerkesztője beszél múltról és jelenről, Istenről és arról, hogy voltak olyan nácik is, akik zsidó gyerekeket mentettek.

Testvériség a pusztítással szemben – A „Sztehlo-gyerekek voltunk” című könyvről

Az Andrási Andor – aki maga is a Sztehlo-gyerekek közé tartozik – és Laborczi Dóra által szerkesztett könyv tulajdonképpen portrékötet. A megszólalók nemcsak arról mesélnek, hogy miként élték meg gyerekkoruk ezen időszakát, hanem a későbbi sorsukról is értesülünk.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sztehlo Gábor csatornájára