menekültek

Folytatja iraki programját az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – A Szíriából az utóbbi időszakban Irakba érkező menekültek 97 százaléka a főként kurdoklakta északi régióban talál átmeneti menedéket. A hosszúra nyúló menekült életformából fakadó nehézségek, a kimerülő tartalékok, a térség válságos gazdasági helyzete, a dráguló árak és a kevés megélhetési lehetőség egyre nehezebb helyzetet teremt a mintegy negyedmillió, zömében szír állampolgár számára.

Akik belehaltak a reménybe – Fabiny Tamás prédikációja a gyermekáldozatokról

Fabiny Tamás evangélikus püspök prédikációját közöljük, amely elhangzott a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség ökumenikus imaóráján 2015. november 22-én Budapesten, a józsefvárosi Szent József templomban.

Huszonhatezer áldozat a remény útján – Ökumenikus imaóra az elhunyt menekültekért

Budapest – Akik a reménybe haltak bele – olvasható a Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség vasárnap esti imaórájának címe a józsefvárosi Szent József templom bejáratánál, alatta a kis Aylan Kurdi holttestének képe, akit 2015. szeptember 2-án találtak a török partoknál, arccal a hullámok felé. Rettentő dolgokra hívnak minket emlékezni, mégis jó ide belépni.

Párbeszédet – csakazértis?

Alaposan el kell gondolkodnunk azon, hogyan fejezzük ki magunkat hétköznapi nyelven, milyen kérdéseket vessünk fel és milyen válaszokat adjunk. A beszélgetés, a párbeszéd európai kultúránk fő módszere a konfliktusok megelőzésére és kezelésére. Szót érteni egymással soha fontosabb nem volt, mint ma, a 2015. november 13-i támadások után pedig még inkább.

Migrációs krízis: Kiértékelés, tapasztalatcsere, továbbképzés és felkészülés az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Budapest – A címben jelzett fogalmak mentén tart 3 napos szakmai tréninget munkatársainak az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A képzésen – melyen a Segélyszervezet több központja képviselteti magát – az elmúlt hónapokat meghatározó migrációs krízis tapasztalatainak összegzése mellett a továbbképzésé a főszerep.

„A magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak” – Beszélgetés a menekültügyről Fabiny Tamás evangélikus püspökkel a Gólyában

Budapest – A plakátkampány nem tett jót az országnak, a magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak és a keresztények számára a menekülők új lehetőséget jelentenek – többek között ezek a gondolatok kerültek elő Fabiny Tamás és a Menedék Egyesület menekültekről szóló beszélgetésén 2015. október 20-án kedden este a Gólyában.

Igazi lelkünk felöltése

A mai lapszámot jegyző szerkesztővel abban maradtunk, hogy e heti publicisztikámban a magyar – román futballmeccsből indulok ki. Ezért aztán úgy ültem le a képernyő elé, hogy a pohár sör mellé a jegyzetfüzetemet is előkészítettem.

Látogatást tettek hazánkban a Lutheránus Világszövetség európai régióinak alelnökei

Budapest – 2015. október 2-án és 3-án a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) vezető európai képviselői jártak látogatóban a Magyarországi Evangélikus Egyház külkapcsolatokért felelős püspökénél, dr. Fabiny Tamásnál, aki egyben az LVSZ egyik alelnöke is. Az LVSZ részéről megfogalmazták szolidaritásukat és köszönetüket is egyházunk felé.

Az Országos Presbitérium az üldözöttek és menekültek megsegítésére adományozásra hív

Budapest – Az Országos Presbitérium szeptember 17-én kelt határozatában az üldözöttek és menekültek megsegítésére adományozásra hívta fel gyülekezeteink figyelmét. Kérik, hogy a szeptember 27-ére meghirdetett offertóriumot erre a célra gyűjtsék a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei.

Bibliai széljegyzetek a menekülthelyzethez

Összetett problémára nem lehetnek egyszavas válaszok, nincs egyértelmű jó és rossz, nincs fekete és fehér. Az a tény, hogy Magyarországon korábban sosem volt ennyire szemmel látható a menekültek jelenléte, mindenkit kihívások elé állít. Nemcsak abban, hogy mennyit tudunk az amúgy is szűkös családi büdzséből adományozni, hanem abban is, hogy mit is gondoljunk az egész helyzetről. Az ellenállások és félelmek érthetőek, de túl olcsón akarja megúszni, aki nem kérdez rá a félelmekre és ellenállásokra saját magában és bár kereszténynek mondja magát, nem keres a Bibliában támpontokat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - menekültek csatornájára