megemlékezés

Reformáció ünneplés a diakónia jegyében

Bécs – „Minden gyülekezet küldetéséhez hozzátartozik a rászorulókhoz való odafordulás, elkötelezettség és közösség vállalás.” – hangzott el az Ausztriai Protestáns Egyházak 2013. október 29-ei közös reformációi ünnepségén. Az evangélikus, református és metodista egyházak együtt ünnepeltek közel háromszáz meghívottal együtt Bécsben a Tudományok Nagytermében. A környező egyházak képviselői és osztrák közéleti személyiségek a diakónia jegyében meghallgathatták dr. Emmerich Tálos politológus professzor előadását, és a szeretetszolgálat több területébe is betekintést nyerhettek. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Kalit Eszter

Ünnepi megemlékezés Bácsfaluban

Bácsfalu – Október 27-én az istentisztelet keretében megemlékeztünk az 1956-os magyarországi forradalomról, valamint a Lutheri reformációról. Az ünnepi műsort Jani András szavalata nyitotta meg. Szabó László Dezső „Október 23” című versének üzenete sokakban felidézte az 57-évvel ezelőtt megtörtént eseményeket. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Barcsa István

Krisztusban, testvériségben – Tíz éves az Egyetemi Ökumenikus Lelkészség

Miskolc– Tizedik születésnapját ünnepelte a Miskolci Egyetem Ökumenikus Lelkészsége. Ebből az alkalomból a felekezetek képviselői – az egykori és jelenlegi munkatársak jelenlétében – megerősítették a 2003-ban kötött megállapodást. Csomós József tiszáninneni református püspök, Fábri György evangélikus egyházkerületi felügyelő, Palánki Ferenc római, és Orosz Atanáz görög katolikus püspök, az egyetem részéről pedig Torma András rektor írták alá a szerződést az intézmény szenátustermében. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

Megemlékezést tartottak a Reformációi Emlékparkban – Metodista vezető: Luther a társadalom egészére hatással volt – FRISSÍTVE VIDEÓKKAL!

Budapest – Megemlékezést tartottak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében 2013. október 31-én Budapesten a Fasori Reformációi Emlékparkban. Ünnepi beszédre Pásztor Zoltán a Magyarországi Metodista Egyház országos laikus vezetője nyert felkérést. Imádságot és áhítatot Steinbach József püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke tartott. A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Aradi György lelkész mondott áldást. Forrás: MTI, szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Élőben követhető majd honlapunkon a reformációi istentisztelet

Budapest – Október utolsó vasárnapján idén is közös reformációi istentiszteletre hív a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Ezúttal a pesterzsébeti baptisták lesznek az esemény házigazdái, igét pedig Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök hirdet. Az úrvacsorás istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács tagegyházainak főpásztorai működnek közre, a zenei szolgálatot a helyi énekkar végzi. Az október 27-i alkalmat – a református.hu segítségével – élőben közvetítjük honlapunkon.

’56 a nyíregyházi Kossuthban

Nyíregyháza – Az 1956-os forradalomról emlékeztek meg az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai hétfőn, az evangélikus nagytemplomban. Az iskola egyik diákjának beszámolóját olvashatják. Szöveg: Hajdú Eszter 4/10.

Névadója 120. születésnapját ünnepelte a Túróczy Zoltán Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Nyíregyháza – Az egykor itt élt evangélikus püspökre, Túróczy Zoltánra emlékeztek főhajtással és koszorúzással 2013. október 21-én. Forrás: szon.hu

Kumin Clevelandben: ideje emigráció helyett diaszpóráról beszélnünk

Washington – Az anyaország és az azt elhagyók közötti ambivalens viszonyra utaló emigráció szó helyett ideje áttérni a diaszpóra kifejezés használatára, amely a szétszóródott létet írja le negatív felhang nélkül – jelentette ki vasárnap Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a clevelandi magyar közösség 1956-os megemlékezésén. Forrás: MTI

Huszárik Zoltánra emlékeztek Domonyban

Domony – Szülőfalujában, a Galga-völgyi Domony községben leleplezték az evangélikus Huszárik Zoltán Balázs Béla-díjas, érdemes művész, posztumusz Kossuth-díjas filmrendező bronz mellszobrát. Forrás: Evangélikus Élet

Október 6.: A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjai is megemlékezést tartottak

Szombathely – A szombathelyi evangélikus templomban tartották a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola október 6.-i megemlékezését. Forrás: Facebook.com

Oldalak

Feliratkozás RSS - megemlékezés csatornájára