egyházmegye

50 éve vannak nagyvelegi táborok – Interjú Sztruhár Andrással

Nagyveleg – Idén ötven éve, hogy egyházi szervezésű alkalmakat tartanak nyaranta a nagyvelegi kastélyban. A hatvanas években egy baráti kör kezdeményezésére jött létre az első tábor, akkor még szinte titokban. Később a rendszerváltás után, az államosított ingatlanok visszaigényelhetősége kapcsán újra egyházi tulajdonba került a kastély, ahol nem ritkán több mint százan táboroznak. Sztruhár Andrást, a tábor egyik szervezőjét kértük meg arra, emlékezzen vissza az egykori indulásra és mondjon pár gondolatot a formálódó jubileumi ünnepségekről. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Sztruhár András archív képei

Egyházmegyei sportnapot tartottak Soltvadkerten

Soltvadkert – 2013. november 9-én Soltvadkert adott otthont a megye történetében először megrendezett sportnapnak, melyen 163 regisztrált résztvevő volt. A legfiatalabb óvodáskorú résztvevő a nap végén se tűnt fáradtnak, a legidősebb, hetvenes éveiben járó néni azonban inkább csak szurkolni jött. A megye gyülekezeteinek többsége, valamint az evangélikus iskolák is képviseltették magukat. Forrás: Facebook / Kecskeméti Evangélikus Egxyházközség, fotók: Szűcs Mária, Kuti Zoltán, Pál Kecskeméti, Bogdándy Ferenc, Hulej Klaudia, Hulej Enikő

Reformáció és identitás – Beszélgetés Dudla Erzsébettel

Dunaegyháza – A reformáció hónapjában az evangelikus.hu különös figyelmet fordít arra, hogy különböző irányokból és nézetekből meghatározzuk evangélikus identitásunkat. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy keressük: mitől válhatunk láthatóan evangélikussá. Dudla Erzsébettel, a Bács-Kiskun Megyei Evangélikus Egyházmegye felügyelőjével beszélgettünk. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Boda Zsuzsa

Isten országának Tállyán

Tállya – A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség legszebb, és legnagyobb temploma, a tállyai, ez év augusztusának végén ismét élettel telt meg. Szöveg és fotó: dr. Asztalos Éva

Cantate vasárnapján kórustalálkozót tartottak Zuglóban

Budapest – Közel 10 esztendeje, minden évben Cantate ünnepén összegyűlnek az evangélikus egyházmegye kórusai, hogy megosszák egymással a muzsikálás örömét. Zugló másodjára adott otthont egy ilyen találkozónak. Forrás: zugloilapok.hu

Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület: Gyülekezeti elnökségek konferenciája Balatonszárszón

Balatonszárszó – Tervek, feladatok, lehetőségek megbeszélésére, tapasztalatcserére és lelki töltekezésre hívta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke és felügyelője a kerület gyülekezeteinek és egyházmegyéinek elnökségeit 2013. március 8–9-én. A kétnapos tanácskozás helyszíne a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon volt, amelyet teljesen megtöltöttek az eseményre száz feletti létszámban érkezett lelkészek és felügyelők. Szöveg: Kiss Miklós, fotó: Adámi Mária

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyházmegye csatornájára