egyházmegye

Egyházmegyei felügyelőt iktattak be Gyulán

Gyula – 2016. április 17-én iktatta be hivatalába Kondor Péter esperes a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye új felügyelőjét, Liska Andrást. Az iktatásra a zsúfolásig megtelt gyulai evangélikus templomban, istentisztelet keretében került sor.

Bibliaversenyeket rendeztek az egyházmegyék – Folyamatosan frissülő cikk!

Budapest – Országszerte bibliaismereti versenyeket rendeztek az egyházmegyékben. A bibliaverseny témája a Mózes első könyvében található József történetére épült. Az alkalmakról egy cikkben próbáljuk összeszedni a szerkesztőségünkbe érkező információkat.

Egyházmegyei közgyűlést tartottak az erdélyi Fazekasvarsándon

Fazekasvarsánd – 2015. október 3-án, Fazekasvarsándon tartották a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Kolozsvári Egyházmegyéjének évi rendes közgyűlését. A rendezvényre minden Kolozsvári Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetből érkeztek küldöttek, képviselők.

Egyházmegyei missziói alkalmak voltak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben – FRISSÍTVE!

Beled – Az idei évben a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben az egyházmegyék tartottak önálló missziói napot 2015. május 16-án. Az egyes alkalmakról a tudósításokat összefoglaló anyagunkban rakjuk fel. Személyes beszámolókkal, képekkel, hangfájlokkal!

A Veszprém megyei evangélikusok közgyűlésen voltak

Pápa – Évi rendes tavaszi közgyűlését tartotta a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye a pápai evangélikus látogatóközpontban. Dunántúlon nagy egyházmegyének számít a veszprémi. Így mindig nagy érdeklődés kíséri az ülést.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangelizációs és Missziói Bizottsága pályázatot ír ki az evangélikus gyülekezetek és egyházmegyék missziói munkájának támogatására

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangelizációs és Missziói Bizottsága pályázatot ír ki az evangélikus gyülekezetek és egyházmegyék missziói munkájának támogatására. Pályázni lehet missziói programok vagy missziói kiadványok megjelentetésének a támogatására.

„Tanítsátok egymást teljes bölcsességgel!” – Fontos információkat kaptak a Veszprém-megyei felügyelők konferenciájukon

Pápa – A Veszprémi Evangélikus Egyházmegyében működő 26 anyagyülekezet felügyelői részére szervezték az elmúlt hétvégén, 2015. február 07-én a második felügyelői konferenciát. Nagy volt az érdeklődés, amit a megjelentek létszáma is megerősített.

„Itt állok, másként nem tehetek…” – Egyházmegyei ifjúsági napot tartottak Csornán

Csorna – „Itt állok, másként nem tehetek…” címmel egyházmegyei ifjúsági napot tartottak 2014. november 22-én Csornán, az Arany János Iskolában, hogy a tavalyi soproni Eötvös Gimnáziumban rendezett sikeres őszi alkotónap után újra találkozzanak az egyházmegye fiataljai.

Székelyzsombor a világ közepe... – Egyházmegyei konfirmandus tábort tartottak

Székelyzsombor – Az embernek mindig a saját szülőfaluja-városa a világ közepe, és bizony nem könnyű elfogadni a másik ember „világának közepét” sajátunkként. Székelyzsombor a világ közepe...mondogatta bizony elég sűrűn Szitás Csaba atyámfia, a Zólya kúrián működő táborhely házigazdája, s bennem mindig felforrt a hazaszeretet, hogy bizony én ezt nem érzem sajátomnak. De megadtam magam. Szépen, lassan, ahogyan a nap sugarai átitatják a székelyzsombori dombokat-völgyeket , úgy ivódott belénk is, idei konfirmandus táborozóinkba ez az érzés.

Egyházmegyei közgyűlés Székelyzsomboron

Székelyzsombor – Tizenkilenc barcasági evangélikus-lutheránus gyülekezet lelkészei és képviselői vettek részt Székelyzsomboron az Evangélikus-Lutheránus Egyház Brassói Egyházmegyéjének éves közgyűlésen, amelyen Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdetett igét, és amelyen részt vett Hegedüs Csilla, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje is. A közgyűlést megelőzően ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen a lelkészek az együvé tartozás fontosságát hangsúlyozták.

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyházmegye csatornájára