csendesnap

Mert úgy szerette Isten a világot – Tavaszi csendesnap a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola Petőfi Sándor Általános Iskolájában

Kiskőrös – Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeli a Jézusban hívő világ. Ehhez az ünnephez kapcsolódva tartottak 2014. április 16-án tavaszi, egyben húsvéti csendesnapot az evangélikus általános iskolában. Szöveg: Szűcs Mária

Épült a csővári és penci presbiteri csapat

Szentendre – 2014. március 29-én tizenkilenc csővári és penci presbiter Laczi Roland lelkésszel együtt csendesnapot tartott Szentendrén. Forrás: cso-eros-var.blogspot.hu

Mozgalmas volt a bonyhádi evangélikus gimi csendes napja

Bonyhád – Számos program gazdagította a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium úgynevezett reformációs csendes napját. Forrás: teol.hu, szöveg: Vizin Balázs

Kőre követ – Őszi csendesnap volt a kiskőrösi evangélikus iskolában

Kiskőrös – Mit ér a templom, ha nem lakik benne senki? Mit ér a templom, ha nem tudod ezt mondani: enyém, miénk? Mit ér, ha nem tudsz benne imádkozni, énekelni, megpihenni. Csak halott kövek halmaza, szépen egymásra rakva, művészeti érték, műalkotás, a múltból itt maradt darabka. Kell bele az élet : valaki, aki dicséretet énekel benne az élő Istennek. Ezekkel a gondolatokkal készültek a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola oktatási intézményünk Petőfi Sándor iskolájának diákjai 2013. október 25-én, pénteken idei őszi csendesnapjukra. Szöveg: Szűcs Mária

Gyülekezeti és óvodai csendes nap volt Várpalotán

Várpalota – Várpalotán gyülekezeti és óvodai csendesnapot tartottak 2013 október 6-án, melyen délelőtt bizonyságtétellel szolgált Göbl Tamás és felesége. Az istentisztelet után a gyülekezeti házban folytatódott az együttlét. Lehetőség volt az igehirdetésről és a bizonyságtételről is beszélgetni. Forrás: Facebook.com, Tóth Attila

Kínaiak érdeklődnek a hazai Lepramisszió iránt

Budapest – Három napon belül két kínai delegációval is találkozott a Lepramisszió vezetősége, illetve támogatói Budapesten. Ennek oka az, hogy 2013. szeptember 16-19-ig került megrendezésre Brüsszelben a világ összes lepraszervezetének, az ILEP-nek kongresszusa, több, mint 800 delegátus részvételével. Az ezen részt vett kínai küldöttségek ezt követően ellátogattak a magyar Lepramisszióba, mivel 5 éve támogatjuk a Jünnan-tartománybeli Xishuangbanna terület lepramunkáját. Forrás: reformatus.hu, szöveg: Riskóné Fazekas Márta

Árral szemben is lehet… – A misszióról szárazon és vízen – Egyházmegyei presbiteri nap volt a Bodrogon és Nyírteleken – Fényképalbum! Hangfájlok!

Tokaj – Sárospatak – Nyírtelek – 2013. szeptember 14-én reggel hajóra szállt a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye presbitereinek és képviselőtestületi tagjainak 100 fős csapata Zsarnai Krisztián esperes vezetésével, hogy árral szemben Tokajból elhajózzanak Sárospatakra a szelíd Bodrog folyón. Délután pedig a nyírteleki Filadelfia Evangélikus Egyházközség vendéglátását élvezhették a hét gyülekezet laikus tisztségviselői, ahol előadással szolgált Szeverényi János, országos missziói lelkész és dr. Garádi Péter, a budaörsi gyülekezet tiszteletbeli presbitere. A csendesnap főtémája a misszió volt: egyházunkban, gyülekezeteinkben, a népszámlálás tükrében; hangsúlyok a megújuláshoz vezető úton. Hangfájlok és szöveg: Garai András (www.garainyh.hu), fotó: Pelles Ferenc

Isten országának Tállyán

Tállya – A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség legszebb, és legnagyobb temploma, a tállyai, ez év augusztusának végén ismét élettel telt meg. Szöveg és fotó: dr. Asztalos Éva

Talentum, Mandela, Padlizsánkrém és Fáraó – együtt Cinkotán

„A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.”(1Kor. 12,7.) – Ez az ige volt hétfőn a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános iskola és Gimnázium tanári és munkatársi csendesnapjának a mottója. A Cinkotai Evangélikus Egyházközség vendégeként közel 130-an voltak együtt az alkalmon – írta blogján Deák László iskolalelkész. Forrás: iskolalelkesz.blogspot.hu

Tavaszi csendesnapot tartott a Lepramisszió – Kurátorrá választották dr. Blázy Árpádné kelenföldi evangélikus lelkészt

Törökőr – 2013. május 27-én tartotta tavaszi tavaszi csendesnapját és közgyűlését a Lepramisszió a törökőri református gyülekezet templomában. Forrás: baptist.hu, szöveg: Riskóné Fazekas Márta

Oldalak

Feliratkozás RSS - csendesnap csatornájára