ökumené

Létrejött Egyiptomban a Keresztény Egyházak Nemzeti Tanácsa

Kairó – Budapest – Megalapították Egyiptomban a Keresztény Egyházak Nemzeti Tanácsát, amelynek célja az ökumenizmus elősegítése és a közös társadalmi-kulturális kezdeményezések támogatása – adta hírül az Agenzia Fides vatikáni hírügynökség.

Házassági évfordulókat ünnepeltek Arnóton

Arnót - Második alkalommal rendeztek ökumenikus évfordulós ünnepséget a Házasság hete alkalmából Arnóton. A környék településeit összefogó programra 24 pár látogatott el, hogy hálát adjanak az eltelt évekért, és megerősítsék szövetségüket. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

Ökumenikus istentisztelet volt Bécsben – Szemerei János püspök szolgálatával

Bécs – A bécsi magyar gyülekezetek tagjai ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze 2013. február 10-én, vasárnap délután a német lovagrend templomában (Deutschordens-Kirche). Szöveg és fotó: Adámi Mária

Nálunk megnézhetik az Ökumenikus diákfilmszemle videós ajánlóját!

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint a budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák diákjai számára meghirdeti második országos filmszemléjét. Két korcsoport indulhat a díjakért: várják az 5–8. évfolyamon tanulók és a 9–13. évfolyamon tanulók filmjeit. Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat. Az alábbiakban a diákfilmszemle ajánlóját nézhetik meg.

Testvérek a hitben

Gödöllő – A 2013. évi ökumenikus imahét egyik vezérgondolatát Mikeás prófétától vették az imahét szervezői: „Mit kíván tőlünk az Isten?” Jó alkalom ez arra, hogy szembesüljünk önmagunkkal, és keresztényként keressük meg, mit kell tennünk ahhoz, hogy együtt álljunk a világ elé Krisztus hírnökeiként és tanúságtevőként. Isten mindannyiunkat arra hív, hogy a hit útján járjunk, kölcsönös szeretetben és az egymásért vállalt szolidaritásban. Ennek a megvalósulását látjuk Gödöllőn, ahol évek óta a különböző felekezetű lelkészek testvéri szeretettel szolgálják a várost és közösségeit. Forrás: Magyar Kurír

Idén is megrendezik a nők ökumenikus világimanapját

Az ökumenikus világimanap március elsején kerül megrendezésre szerte a világon. Forrás: meot.hu, szöveg: P. Tóthné Szakács Zita

Kőszegi fiatalok közös alkalmat tartottak az ökumenikus imahéten

Kőszeg – Immár hagyomány Kőszegen, hogy az ökumenikus imahét keretében ifjúsági istentiszteletet is tartanak. Egyik évben a Jézus Szíve plébániatemplomban, másik évben az evangélikus templomban gyűlnek össze a város fiataljai. Idén az evangélikusok voltak a házigazdái az ökumenikus alkalomnak. Szöveg: Baranyay Csaba, fotó: Marton András

Ökumenikus imahét: D. Szebik Imre nyugalmazott püspök az arnóti záró alkalomra látogatott

Az ökumenikus imahét záró alkalmára D. Szebik Imre nyugalmazott püspök látogatott Arnótra, ahol az evangélikus templomban képes beszámolót tartott 16 éves püspöki szolgálatáról és az istentiszteleten igehirdetéssel szolgált – evangélikus, református, görög és római katolikus testvéreink körében. Az alkalmon jelen volt a gyülekezet lelkésze, Buday Barnabás is. Szöveg: Buday Malik Adrienn, fotó: Nahaj Péter, Kovács Gabriella

Ünnepi ökumenikus alkalmon imádkoztak az egységért Miskolcon

Az igazi ökumenikus kihívás nem az, hogy a kijelentés sátrába vezető úton egyforma ruhát viseljünk és egyforma énekeket mondjunk, hanem hogy megtaláljuk a közös hitet – hangzott el az egyetemes imahét miskolci kiemelt alkalmán a Miskolci Egyetem (ME) díszaulájában, ahol az összefogásért és az egységért imádkoztak a keresztyének. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

Ruhákat és tartós élelmiszert osztottak rászorulóknak Szarvason

Szarvas – Mint ahogyan az evangelikus.hu korábban beszámolt róla, az ökumenikus imahét szarvasi alkalmain tartós élelmiszereket, ruhákat és takarókat is gyűjtöttek. Az egy hét alatt közel 40 zsák ruhanemű, takaró, illetve közel 30 kiló cukor, rizs, tészta, konzerv és egyéb tartós élelmiszer gyűlt össze – tudta meg szerkesztőségünk. Az alábbiakban az adományok kiosztásáról láthatnak képriportot.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára