ökumené

Ökumenikus istentisztelet az Avasi templomban Böjte Csaba szolgálatával

Miskolc – Ökumenikus istentiszteletet és újkenyér-áldást tartott Miskolcon vasárnap Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az Avasi református templomban. Forrás: tirek.hu, minap.hu

Ökumenikus hálaadó istentisztelettel vette kezdetét az államalapítási ünnepségsorozat

Budapest – A Szilágyi Dezső téri református templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében ökumenikus istentiszteleten adtak hálát a hazáért az egyházak képviselői, 2013. augusztus 19-én. Az ünnepi istentisztelet igehirdetési szolgálatát Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke végezte. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Ökumenikus istentiszteletet tartanak Budapesten az államalapítás ünnepének előestéjén

Budapest – Ökumenikus istentiszteletet tartanak egyházi vezetők vasárnap, az államalapítás ünnepe előtt Budapesten, a budai református egyházközség templomában – közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) csütörtökön az MTI-vel. Mellékletben az istentisztelet liturgiája is elolvasható nálunk. Forrás: MTI

Ökumenikus hétvégét tartottak Baján

Baja – Ökumenikus keresztény hétvégét tartottak 2013. augusztus 2-4. között a bajai Szentháromság téren a Csodálatos Baja programsorozat részeként Mire vársz még? címmel. Forrás: Evangélikus Élet

Lelki programok is voltak a Művészetek Völgyében

Kapolcs – A Művészetek Völgye idei, július 26-tól augusztus 4-ig tartó rendezvénysorozatán a Veszprémi Főegyházmegye apró falvaiban, Kapolcson, Monostorapátiban, Taliándörögdön ismét számos keresztény lelkiségi, kulturális és liturgikus eseménynek adtak otthont a felekezetek templomai és a plébániák. Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Toldi Éva

Ökumenikus vakációs bibliahét Gyantán

Gyanta – Az idén újdonság volt a gyantai reformátusok számára, hogy a vakációs bibliahetet az egyházközség közösen szervezte a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközséggel, ahonnan a hét folyamán Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor autóval szállította az evangélikus gyerekeket, akik csatlakoztak a gyantai és gyantán nyaraló részvevőkhöz. Így naponta július 22-től 28 - ig mintegy negyven református, evangélikus, római katolikus és baptista gyerek gyűlt össze a kultúrházban. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Soós József Tamás

Ökumenikus Missziói Konferencia: Az evangélizáció a missziói szolgálat mai lehetősége és realitása

Révfülöp – Ebben az évben is megrendezésre került 2013. június 24–28. között az Ökumenikus lelkészi-, munkatársi konferencia Révfülöpön az Ordass Lajos Oktatási Központban, amely már mintegy negyed százada végzi folyamatosan a lelkipásztorok és munkatársaik evangélizálását és lelki ébresztésének szolgálatát a hazai egyházak, gyülekezetek viszonylatában. E missziói szolgálat indítója és nagy alakja Samuel Kamaleson volt. Szöveg és fotó: Lukács Tamás

Szentlélek a börtönben

Nyíregyháza – A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben május 22-én „Szentlélek a börtönben” címmel pünkösdi ökumenikus istentiszteletet tartottak, merthogy a legnagyobb mélységeket megjárt férfiak és nők között is nagy szükség van a szabadítás örömhírének továbbadására. És mindennek a vastag falak, rácsok, ajtók és fegyveres őrök nem gátjai. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

Felebarát – Megtartották a második ökumenikus diákfilmszemlét

Budapest – 2013. május 25-én a Sapientia Szerzetesi Főiskola Auditorium Maximum terme adott helyet az immáron második alkalommal megrendezésre került ökumenikus diákfilmszemlének. A szemle megnyitása után több vetítési blokkban a döntőbe bekerült filmeket tekintette meg a közönség. Forrás: okudiakfilm.hu. Fotó: Piarista Gimnázium AVK szakkörös diákjai. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Ökumenikus lelkészkörök országos találkozója volt a Fasori gimnáziumban

Budapest – 2013. május 23-án ökumenikus lelkészkörök találkozója volt Budapesten a fasori evangélikus gimnázium dísztermében. Szöveg: evangelikus.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára