ökumené

Istentisztelet a megújult Bibliáért – Élő közvetítés lesz honlapunkon!

Budapest – Ökumenikus hálaadó istentisztelet lesz a megújult Bibliáért 2014. április 27-én, vasárnap délután 18:00 órakor, Budapesten a budavári evangélikus templomban (Bécsikapu tér 1.). A istentiszteletet a reformatus.hu élőben közvetíti és ez jóvoltukból az evangelikus.hu-n is látható lesz majd az alkalom. Kattintsanak ide és nézzék élőben az istentiszteletet!

Ökumenikus keresztúton jártak a hívek nagypénteken Mezőberényben

Mezőberény – Egyházi vezetők ökumenikus keresztútra invitálták a mezőberényi híveket nagypénteken este. Az egyházak képviselői vállukon kereszttel, kezükben táblákkal járták végig a stációkat, idézték a Bibliát és imádkoztak közösen, 2014. április 18-án. Képriport! Fotó: Bankó Pál

Virágvasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben

Budapest – A nagyhét nyitánya virágvasárnap ünnepe, így az istentisztelet az egyházi hagyomány szerint még böjti jellegű, de tartalmában már a világ kereszténységének legnagyobb ünnepére, a húsvétra készíti fel a szertartáson megjelent vendégeket, és a Gyorskocsi utcai börtön fogvatartottjait. Szöveg és fotó: Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet

Katasztrófahelyzetre képezve

Berekfürdő – Halál, veszteség, gyász – mindenki kapcsolatba kerül valamilyen módon az előbbi veszteségekkel, feldolgozásuk mégsem megy könnyen. A Magyar Református Szeretetszolgálat „lelkigondozás katasztrófahelyzetben” címmel 60 órás, ökumenikus képzést szervezett azok részére, akik részt vennének a lelkigondozói segítségnyújtásban egy-egy katasztrófahelyzetben. A trauma feldolgozó, interaktív tréning első alkalmát Berekfürdőn tartották 2014. március 17-18-án. Az evangelikus.hu információi szerint az alkalmon evangélikus résztvevők is voltak. Forrás: Magyarországi Református Egyház, Szeretetszolgálati iroda, szöveg: Gilicze Réka

Megújult a száztizennégy éves zirci kórház – Ökumenikus áldással szentelték fel

Zirc – Ünnepélyes keretek között adták át a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati épületszárnyát. Forrás: veol.hu, Müller Anikó Hanga

Éltető forrás a pusztában – Ökumenikus világimanap Miskolcon

Miskolc – Van éltető forrás a pusztában – röviden így lehetne összefoglalni az idei ökumenikus világimanap üzenetét. Az eseményt minden évben március első péntekén tartják világszerte. Idén a tematikát az egyiptomi keresztyén nők készítették el, ösztönözve a résztvevőket, hogy közösen imádkozzanak azokért, akik keresik az utat Istenhez, az igazi éltető forráshoz. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

Éltető víz a – kecskeméti – pusztában

Kecskemét – Sok országban és városban rendezték meg világszerte 2014. március 7-én az ökumenikus (női) világimanapot, amelynek Egyiptomból kapott témája az éltető víz volt. Kecskeméten, ahol 1998 óta szerepel az ökumenikus programok között az imanap, idén öt gyülekezet (az evangélikus, a református, két római katolikus és a görög katolikus) részvételével, tizenegy fős csoport szolgálatával valósult meg az alkalom. Forrás: Evangélikus Élet

A sivatagban folyókat fakasztok... – Imanap Józsefvárosban

Budapest – A Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség volt a házigazdája az idei női világimanapnak 2014. március 6-án. Szöveg és fotó: Gombkötő Beáta

Négyfalusi imahét a keresztyén egységért

Négyfalu – Minden év januárjában a világon számos keresztyén bekapcsolódik a keresztyén egységért való imaláncba. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Barcsa István

Imahét Négyfaluban - 2014

Négyfalu – A 2014-es imahét programját a kanadai ökumenikus tanács állította össze. Jacques Cartier, az első francia felfedező, aki a Szent Lőrinc folyón halyózott – volt az első európai, aki a bennszülöttektől hallotta a „kanada” nevet, ami azt jelenti, hogy falu. Az első telepesek többnyire katolikusok voltak, de számos protestáns is volt közöttük, főleg francia protestáns kereskedő. Kezdetben a diszkrimináció nem volt érezhető az „Új Franciaországban” (Kanadában) de később csak franciákat fogadtak be hivatalosan az országba. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Barcsa István

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára