ökumené

Ökumenikus imahét Orosházán – Fáklyások sora kígyózott a belvárosban

Orosháza – Az ökumenikus imahét első napját fáklyás körmenettel zárták az istentiszteleten megjelent keresztények. A katolikus templomtól a református templomot érintve az evangélikus templomig vonultak.

Ökumenikus imahét: Esztergomi pillanatok

Esztergom – 2015. január 18-án Esztergomban is kezdetét vette az ökumenikus imahét. Az első alkalmon, a kertvárosi templomban Szemerei István káplán volt az igehirdető. Hétfőn este a Szent Anna (Kerek) templomban pedig Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész hirdette Isten igéjét. Képeink erről az alkalomról szólnak.

Saját templomaikban kezdték az imahetet a felekezetek Egerben

Eger – Egerben az imahét nyitónapján hagyományosan minden felekezet saját templomában, saját liturgiával kezdte a hétnapos imaalkalmat. Közös istentiszteletekre – a történelmi egyházak részvételével – az ezt követő napokban kerül sor.

Bénye-Gomba evangélikus-református kézfogása – Az első imaheti közös istentisztelet

Bénye – Gomba – A hagyományok régi története szerint a bényeiek háromszáz éve mind evangélikusok, nincs is ott más felekezetnek temploma. Hasonlóképpen a gombaiak is mind reformátusok, akik túlélték valahogy a láposban a törökdúlást. A megmaradt lakosság körében kisebbségbe kerültek a katolikusok. A falunak két temploma van.

Egész szívvel – Immáron negyedik alkalommal kerül majd megrendezésre az ökumenikus diákfilmszemle

Budapest – A Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája és a Budapesti Piarista Gimnázium szervezésében evangélikus, katolikus és református általános- és középiskolák diákjai pályázhatnak alkotásaikkal az országos filmszemlére.

„Adj innom!” – A Szent István-bazilikában tartott közös istentisztelettel vette kezdetét az ökumenikus imahét

Budapest – Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét 2015. január 18-án vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában. Az alkalmon a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos képviselője Gáncs Péter elnök-püspök volt, a liturgiában pedig Gregersen Labossa György is segédkezett, mint a Johannita Lovagrend káplánja. Az alkalmat Fischl Vilmos a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, evangélikus lelkész nyitotta meg bevezető szavaival. Elmondta, hogy az idei évi együttléteknek az „Adj innom!” (Jn 4,7) bibliai igéje lesz a mottója.

Letölthető honlapunkról az ökumenikus imahét központi nyitórendezvényének liturgiája

Budapest – Az ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete 2015. január 18-án, vasárnap 19 órakor lesz a Szent István Bazilikában. Szent beszédet mond Erdő Péter bíboros és igét hirdet Steinbach József református püspök, a MEÖT Elnöke. Az ökumenikus istentiszteleten a MEÖT tagegyházak vezetői szolgálnak a liturgiában.

Az ünnep a szívben dől el – Adventi beszélgetés a MEÖT főtitkárával

Budapest – Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész harmadik esztendeje tölti be a Magyarországi egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkári posztját. A harminchat hónap tapasztalatáról a szervezet december 4-én megtartott nyilvános közgyűlésének apropóján kérdeztük.

Ökumenikus hálaadást tartottak a Szent Gellért-sziklatemplomban

Budapest – Több mint két évtizedes hagyomány, hogy az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Szent Borbála emléknapján hálaadó szentmisét tart a budapesti Szent Gellért-sziklatemplomban. Az alkalmon részt vett dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök is.

Letölthető honlapunkról a 2015-ös ökumenikus imahéthez kapcsolódó kiadvány

Budapest – 2015-ben is megrendezésre került az ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért. Az alábbiakban az imahéthez kapcsolódó, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által kiadott füzetet tekinthetik meg és tölthetik le. Az imahét vezérigéje a következő lesz: Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” (Jn 4,7)

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára