Amikor a vallásáról beszél, minduntalan előkerülnek a „szabad” és „botrányos” szavak. Gombkötő Beáta számára az első kifejezés saját viszonyulását jelenti hite mesterségbeli megéléséhez, a második, ahogyan a konzervatív vallásgyakorlók (köztük egykori tanárai) látták őt. Mikor egy idegen társaságban az ártalmatlan kérdésre – te mivel foglalkozol? – őszintén válaszol, megfagy a levegő. A fiatal és vagány nőről bármit el tudnánk képzelni, csak azt nem, hogy gyakorló lelkész. De miért is nem? Őt is borzasztó csalódásként érte a tapasztalás, hogy a magafajtára furcsán néz az egyház. Vagy legalábbis gyanakodva tekintett tíz évvel ezelőtt, amikor az evangélikus teológiát végezte, ahol „annak volt könnyebb elismerést szerezni, aki sablonokban gondolkozott”. Amikor magát Jézushoz hasonlította, megfeddték a merészségért, pedig szerinte a maga korában pont annyira nehéz volt elhinni Jézusról, hogy ő a megváltó, mint ha most róla, az Orosházáról származó fiatal nőről állítaná valaki ugyanezt.

Ha nem élheti meg a szabadságot a lelkészi munkában, akkor mégsem Istent fogja szolgálni – gondolta a frissen végzett, kiábrándult lány, aki a fővárosi reptéren, majd egy hatalmas informatikai cégnél vállalt állást. A lélekölő munka mellett elvégezte a kommunikáció, illetve angol irodalom és nyelv szakot, majd egy szépírói kurzust, és érdekes módon ezek révén tért vissza az egyházhoz. Egyik szakdolgozatában Godot-ról értekezett, és miközben a figurában próbálta Istent felfedezni, visszatalált hozzá. Másik dolgozatában a prédikációról mint műfajról írt, és rájött arra, hogy ez az ő kifejezési eszköze.

A prédikációhoz viszont szószékre van szükség. Civil munkája mellett helyettes lelkészként próbálgatta a hangját, amelyet egészen egyedi színek jellemeznek. Csak néha pillant bele Kindle-jébe a szónoklat közben, amely a valóságról szól nagyon közvetlenül. Például arról, hogy Szűz Mária számára sokk volt anyaságának megélése, kockázatos volt annak vállalása, és tulajdonképpen minden nő számára az. „Nincs rá garancia, hogy nem bánja meg, és emberhez méltóan viselkedik” – mondta egyszer egy prédikációjában utalva arra, hogy hány anya bolondul bele a teherbe, és keseríti meg ezért a gyermeke sorsát. Sokkoló, netán eretnek gondolat? „Jézus nem cenzúrázta magát, mi miért tesszük?” – teszi fel időről időre a kérdést Beáta.

A teljes cikk itt érhető el.