Gombkötő Beáta

A Teremtés hete nyitó alkalmán vesperást tartottak

Budapest – Idén a tizenharmadik alkalommal vette kezdetét Magyarországon a Teremtés hete, az az időszak, amely lehetőséget kínál ökumenikusan országszerte, hogy a teremtett világ dolgaira irányítsuk figyelmünket. 2020. szeptember 27-én vasárnap, a hét evangélikus nyitó alkalmának a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség adott otthont, akik elsőként csatlakoztak az evangélikus egyház újonnan elindult teremtésvédelmi programjához, a Műveld és őrizd! (MEET) programhoz. Az esti imán, vesperás alkalmon Gombkötő Beáta, a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkésze hirdette az igét, a Fővárosi Protestáns Kántorátus szolgálatával.

Vagányan a vallásban – Gombkötő Beáta

Ha kritizálják is a tevékenységéért, sok elismerést is kap. Azt érzi a legnagyobb sikernek, ha olyan történik a hittancsoportjaiba járó gyerekekkel, mint ami vele annak idején: hogy egy nem feltétlenül vallásos közegből érkezve „beleszeretnek” Istenbe, kérik a keresztséget, vagy egy-egy kétkedve érkező egyetemista végül konfirmál nála. A Marie Claire portréja Gombkötő Beáta evangélikus lelkészről.

A szélrózsa minden irányából záporoztak a kérdések

Sokfelől érkezők sokféle kérdésére válaszoltak vállalkozó szellemű lelkészeink, papjaink a kétévente megrendezésre kerülő országos evangélikus ifjúsági találkozón, a Szélrózsán. A keresztyén fesztiválnak is nevezhető találkozónak idén a dunántúli Bük adott otthont 2018. július 25-től 29-ig. Nem is volt kérdés, hogy itt is lesz pódiumbeszélgetésünk, hiszen a debreceni csapat tagjainak és Gombkötő Beáta evangélikus lelkésznek, a budapesti alkalmak gyakori válaszadójának fejében szinte egyszerre született meg a gondolat: a Szélrózsa olyan esemény, ahol mindenképp szükség van egy Szólj be a papnak! vitaestre.

Interaktív hittan – Interjú Gömbkötő Beátával

Budapest – Az országos evangélikus gyülekezeti hittanverseny 1–2. osztályos korcsoportjában a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség fiataljai lettek a legeredményesebbek. A hittanórákról, a tanításról, a fiatalok felkészítéséről Bernhardt Dóra kérdezte Gömbkötő Beáta hitoktató-lelkészt.

Feszty-kórkép – Szexy-körkép

Budapest – Hatodszorra kiemelt érdeklődést kiváltó témára invitáltak Budapesten a Szólj be a papnak beszélgetéssorozat szervezői. Az egyház és a szex kérdésköréről telt ház előtt vallott két katolikus, egy evangélikus és egy baptista lelkipásztor április 16-án a Zappa Caféban. Gombkötő Beáta, a budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkésze egyedüli nőként ült a két katolikus pap, Fábry Kornél és Michels Antal, valamint az előző alkalmakról már ismert Boros Dávid baptista lelkész mellett. A beszélgetést Martí Zoltán, a 777 blog főszerkesztője moderálta.

Vajon demokrácia van a mennyországban? – Most Budapesten „szóltak be” a papnak

Budapest – A budapesti Zappa Caféban folytatódott február 27-én a Szólj be a papnak beszélgetéssorozat. Ezúttal Gombkötő Beáta evangélikus lelkésznő, Fábry Kornél római katolikus pap és Boros Dávid baptista lelkipásztor várta a „beszólásokat” és válaszolt a kérdésekre.

Akik szeretnék tudni: hogy vagy? – KözösPont – A nyitott és beszélgető egyház képe

A KözösPont-sátor 2000 óta az ökumenikus kezdeményezés színtere. A katolikus, a református, az evangélikus és a görögkatolikus felekezet működtette misszió nyitott kapu a kereszténység és a világ között. Létjogosultsága egyre hangsúlyosabb, szerepe ma már elengedhetetlen. Az idén három evangélikus lelkész is szolgált a sátorban. Gombkötő Beátával, Horváth-Csitári Boglárka Flórával és László Lajos Gergellyel beszélgettünk a misszióról, az ökumenéről és a fiatalok számára közeli, érthető és megélhető egyház képéről.

„A vágyott szabadsággal jól élni egyben nehéz is” – Interjú Gombkötő Beátával

Budapest – Gombkötő Beátát 2015. augusztus 1-jén ordinálták szülővárosában, Orosházán. 2015 októberétől az Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkésze, illetve főállású hitoktató Kelenföldön, ahol több általános iskolában is tanít. A 2016/2017-es évad első Tamás-miséjének ő lesz az igehirdetője. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

A rossznak vélt jó…

Budapest – A Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet 2016. április 25-én nyílt napot tart, melynek vendége Kornis Mihály író. Az alkalom este 7-kor kezdődik, melyre sok szeretettel várjuk az egyetemistákat, tanárokat, érdeklődőket.

A Lélek szabadságával elkötelezett szolgálat – Kettős ordináció Orosházán – Frissült!

Orosháza – Évtizedes szünet után augusztus 1-jén az orosházi gyülekezet templomában ismét lelkészavatási istentiszteletre került sor.
Feliratkozás RSS - Gombkötő Beáta csatornájára