A Lélek ajándékai. A „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” (Gal 5,22; Károlifordítás) erényét hirdető színes feliratok nemcsak kellemes színfoltjai a szakrális térnek, hanem gondolkodásra is késztethetnek az elcsendesülés idején. „A rászorulók nemcsak az év bizonyos időszakaiban rászorulók, hanem az év háromszázhatvanöt napján!” – hangzott el azon a vasárnapi istentiszteleten, amelyen a gyülekezet lelkésze, Tamásy Tamásné megáldotta a kenyérfát, és megköszönte a létrehozók szeretetteljes, odaadó, önzetlen munkáját, szolgálatát.
Titkon juttatott adományok. Az ötlet lényege, hogy mostantól a templomban folyamatosan rendelkezésre áll egy hely, ahová bárki elhelyezheti az adományát, például akkor, amikor a vasárnapi istentiszteletre jön. Nem kell egyeztetni, nem kell kerülgetni a lerakott, otthagyott adományokat. Nem mellékesen a kenyérfa díszíti a teret, miközben szó nélkül is figyelmeztet keresztényi kötelességünkre, a rászorulók megsegítésére. A tele zsákok pedig kifejezetten örömteli látványt nyújtanak, hiszen azt hirdetik: most megint fogunk tudni segíteni néhány rászorulón. Tartós élelmiszert, tisztálkodószereket, esetleg fogkefét, mosószert, egyszóval a mindennapi élet kellékeit várják a tartókba, ha lehet, családonként havonta egyszer, de kinek-kinek lelkiismerete és tehetsége szerint. Ami egy családnak talán nem jelent komoly megterhelést, óriási segítség lehet a rászorulóknak. Az összegyűlt javak elosztását a lelkészek vállalták.
Jókedvű adakozók. A testet öltött ötlet gazdái szívesen megosztják tapasztalataikat, ajánlják fel segítségüket az érdeklődőknek mind az asztalosmunka, mind pedig a zsákok kivitelezésében. Hadd terjedjen gyülekezeteinkben a segítségnyújtásnak ez az egyszerű és szellemes formája!
A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 25. számában jelent meg, 2016. június 26-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.