Megjelent Richard B. Hays Visszafelé olvasás című könyve

Megjelent Richard B. Hays Visszafelé olvasás című könyve

Share this content.

Forrás: Hermeneutikai Kutatóközpont
Budapest – A Hermeneutikai Kutatóközpont kiadásában 2019. december 20-tól kapható Richard B. Hays Visszafelé olvasás – Figurális krisztológia & négyszeres evangéliumi tanúságtétel című könyve.

A szerző a teológiai egzegézis kimagasló képviselője. Könyvében azt a kérdést vizsgálja, hogy a négy evangélista hogyan értelmezte illetve olvasta Jézus Krisztus életetét és halálát Izráel szent könyvének (Héber Biblia, Ószövetség) fényében. Az úgynevezett „behelyettesítő”, szuperszesszionista szemléletet ugyanúgy elutasítja, mint a Biblia dekrisztianizálására irányuló, tudományosnak mutatkozó történeti törekvéseket. Ezek helyett hangsúlyozza: akkor olvassuk helyesen a Szentírást, ha azt az evangélisták szemén keresztül olvassuk, és a négy evangélista többszólamú tanúságtételét mint egyfajta polifóniát hallgatjuk. Csak az evangélium értő olvasása után fedezhetjük fel az Ószövetség újra utaló motívumait, lelki rezdüléseit. Csak az Új fényében láthatjuk meg az Óban az Új előképét.

A könyv megrendelhető a hermeneutika.btk@kre.hu email címen. Postai szállításra és személyes átvételre is van lehetőség. A kötet ára: 1500 Ft.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!