– Bizonyos szempontból kacskaringós úton jutottál el az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Miként választottad a teológiát?

– Tizennyolc évesen, a kiskőrösi templomban ülve éreztem először az elhívást. Akkor nemet mondtam rá, azt gondolva, hogy nálam sokkal alkalmasabb emberek vannak, akik ezt a hivatást gyakorolják. Féltem mások előtt beszélni. Nővérem biztatására Szegedre mentem, ahol elvégeztem a négyéves védőnői képzést. Bekapcsolódtam a metodista gyülekezet életébe, míg az egyik táborban eldöntöttem, hogy mégis a lelkészi szolgálatot választom. Ebben a védőnői gyakorlatok is megerősítettek. Nagyon sok családlátogatáson vettem részt, rendszeresen jártam beteg gyermekekhez kórházba is. Mindegyik helyen azt láttam, hogy nagyobb a lelki szükség, mint a fizikai. Ma sok ember életéből tényleg hiányzik, hogy valaki megkérdezze tőlük: miért szomorúak, vagy hogy vannak.

– Sokan nem az egyházban keresik az alkalmat a lelkük ápolására. Hogyan lehetne minél több embernek megmutatni, hogy az egyház milyen lelki kincsekkel tudja meggazdagítani az egyes ember életét?

– Az emberek azért keresik máshol a megnyugvást, mert az egyházzal többnyire csak ünnepi vagy vasárnapi alkalmakon találkoznak. Ott a liturgiát, Isten igéjét ismerhetik meg, de ha nincs egy olyan gyülekezeti közösség, amely nyitott rájuk, akkor ritka, hogy a másikkal, a közösséggel is tényleges kapcsolatba kerüljenek. Ha szeretettel hívogatjuk a betérőket, ha hozzájuk fordulunk, akkor olyan baráti kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyek eljuttathatják az érdeklődőket odáig, hogy rádöbbennek: az egyházban is lehet lelki társat és barátot találni. Onnantól nemcsak egy intézményként fognak az egyházra tekinteni, hanem mint lelki családra is.

– A teológián belül alapvetően a lelkigondozás felé orientálódsz. Miben lehet ma lelkészként leginkább odaállni az emberek mellé?

– A támogató szeretetet kell megmutatnunk és éreztetnünk! Ezen túlmenően a megértés és a meghallgatás nagyon fontos. Sokakat ma senki sem hallgat meg, nincs olyan a környezetükben, akikkel őszintén tudnának beszélni.

– Melyik a számodra meghatározó bibliai ige?

– Különösen kedves igém az a jézusi mondás: „Kövess engem!” (Lk 5,27b) Ez többször is előfordul az evangéliumban, főleg a vámszedővel kapcsolatban. Vallom, hogy amit Jézus tett, nekünk is ugyanazt kell tennünk a mai világban! Nem számít, hogy azóta már eltelt kétezer év, hogy modern korban élünk, sokkal inkább az a példa számít, hogy Jézus egyszerűen odament az emberekhez: nem válogatott, hanem odafordult mindenkihez, a rászorulóhoz, a betegekhez. Magam és az egyház életében is azt tartom fontosnak, hogy igyekezzünk azt tenni, amit ő tenne.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 39-40. számában jelent meg, 2017. október 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.