Török Tamás: A keresztényüldözés nem vallási belügy

Török Tamás: A keresztényüldözés nem vallási belügy

Share this content.

Forrás: MTI
Budapest – A napjainkban zajló keresztényüldözés nem vallási belügy, számos más, súlyos problémára is ráirányítja a figyelmet – mondta Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár 2017. március 20-án, hétfőn Budapesten.

A Magyarországi Református Egyház Missziói Irodája és az Interserve külmissziós szervezet konferenciáján Török Tamás kiemelte, a keresztényüldözés jelenségét vizsgálva fel kell tenni a kérdést, hogy miért most történik, kik a mozgatói, és melyek a hosszú távú következményei.

Hozzátette: a keresztényüldözés nemcsak a vallásszabadság hiányáról szól, hanem jogi, biztonsági, sőt demográfia kérdés is, összefügg továbbá a migráció és az integráció problémájával.

Török Tamás szólt arról, hogy az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság létrehozása a szolidaritás kifejezésén túl rámutat a szélesebb körű felelősségvállalás szükségességére. Nyílt és egyértelmű politikai kiállást jelent az üldözött keresztények mellett, de példát is kíván mutatni más kormányzatoknak és nagyobb nemzetközi szerepvállalást szorgalmaz érdekükben.

Úgy fogalmazott: „A magyar kormány vallja, hogy a keresztény értékek felvállalása, képviselete és erősítése nélkül nincs európai jövő.”

„A kereszténység olyan kincs, amely Európát és a belőle kinőtt új világot naggyá, kultúránkat irigylésre méltóvá formálta. Olyan kultúrává, amely viszonylagos békében él, megbecsüli a mások gondolatait és tulajdonát, és amelyben a Ne ölj! parancsa minden korábbi korszaknál meghatározóbb és nagyobb tilalommá vált” - mondta a helyettes államtitkár.

A tavaly októberben létrehozott államtitkárságnak két fő feladata van. Egyrészt koordinálja az üldözött egyházak megsegítését, hosszabb távon segíti a keresztények visszatérését otthonukba. Másrészt hozzá kíván járulni a keresztényüldözés jelenségének elemzéséhez és megismertetetéséhez.

A konferencián előadást tartott Bijoy Koshi, az Interserve nemzetközi igazgatója és a szervezet több területi vezetője, illetve tagja. A nemzetközi ökumenikus szervezet elsősorban Ázsiában és az arab világban végez missziós munkát. Tagjai orvosok, ápolók, tanárok, üzletemberek, akik a helyi keresztény közösségek életébe bekapcsolódva végzik munkájukat.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!