– Mit lehet tudni az épület történetéről?

– A ház a 18. század óta a Steinhausz família birtokában volt. A Hain Gáspár szerkesztette, 17. századi Lőcsei krónikában olvasható, hogy évszázadokkal korábban a közeli Sperndorf (ma Iliašovce, Illésfalva – a szerk.) plébánosa birtokolta. Erre utal a kapuívben a véset: „benedic, domine, domum istam” – „Áldd meg, Uram, ezt a házat” –, valamint az eredetileg hét méter magas gótikus belső tér, amely kápolna is lehetett, bár mára már egy téglaboltozatos födémmel ketté van osztva. Egykoron két szomszédos ház épült egybe egy dufarttal, átjáróval, így nyerte el mai formáját. A ház értékes elemei: két 14. századi lakótorony alapfala, a 15. századból pedig az említett véset a gótikus kapualjban, továbbá egy míves kovácsoltvas ajtó és korabeli ajtókeret, a 19. századi átépítés reprezentatív belső lépcsőháza. Az épület Steinhausz Lászlónak, a magyar Parlament építését vezető mű- építésznek a szülőháza, innen kísérték őt nyughelyére, az evangélikus temetőbe is. Hiteles feljegyzés szerint az építész édesapjának vendégeként itt szállt meg Görgey Artúr a branyiszkói csata előtti éjszakán.

– Milyen további evangélikus vonatkozásai vannak az UNESCO-világörökség kincsei között számontartott épületnek?

– Édesanyám és anyai nagyanyám, a ház nagyobbik részének tulajdonosai emlegették gyerekkoromban: „Ez a ház megszentelt hely, jó lenne, ha a család megőrizné.” S magam nyakas gyerekfejjel kijelentettem: „Majd én megőrzöm a házat.” Akkor még nem tudtam, mit jelent a „megszentelt hely”, s azt sem, hogy mit jelent majd „a ház megőrzése”. De tartottam magam a vállalásomhoz. Az épület magas, gótikus helyisége az ellenreformáció sanyarú időszakában a város német ajkú evangélikusainak egyik titkos gyülekezési helye volt. Erre a lőcsei evangélikus gyülekezet múltjáról készített 1844. évi kiadvány is utal. E szerint a városfalon kívül felépült fatemplom leégése után, 1709 és 1713 között magánházakban, így a hagyomány szerint a családban „Steinhauszkamrának” nevezett gótikus helyiségben is menedékre találtak evangélikus eleink. Annak is nagy a valószínűsége, hogy „a gyászos évtizedben” –1673-tól 1682-ig – itt is tartottak istentiszteleteket. A fáma szerint a lépcsőlejáratot a hívek megérkezése után ölfával elbarikádozták. Egy férfi a ház előtt sétált, és ha gyanús személy tartott arrafelé, kopogtatással jelezte a bent lévő testvéreknek, hogy „csendesebben” énekeljenek. Az együttlét után a fahasábokat elrakták. Az épület megszentelt hely volt, mert benne dicsőítették az Istent, s hirdették bátorító, hitet ébresztő igéjét.

– Honnan származik a „Steinhauszkamra” elnevezés?

– Anyai ágon valamennyi felmenőm evangélikus. Édesanyám a Deák téri evangélikus iskola egykori igazgatójának, Mikolik Kálmánnak a lánya. A Kardeván család lakott utoljára a szóban forgó házban. Mikolik nagyanyám Kardeván lány volt, édesanyja Steinhausz. Anyai ágon öröklődött az épület, és így örököltem én is. Ahogy említettem, a Steinhauszok birtokában volt körülbelül kétszáz évvel ezelőtt. Családon belül a szóban forgó kamrát ezért „Steinhausz-kamrának” hívtuk. Még egy érdekesség: amikor Mikolik nagyapám 1895-től 1925-ig a Deák téri iskola igazgatója volt, nagyanyám is ott tanított. Nagyapám orgonálása mellett pedig édesanyám sokszor énekelt a templomban. Szerették szép hangját. Mélyen evangélikus meggyőződésű, igazi elkötelezettséggel élő keresztény asszony volt. Így nevelte diákjait és engem is, akit apám után római katolikusnak kereszteltek. Most is megrendülve emlékszem arra, hogy nagyanyám a kilencvenedik éve felé járva úrvacsoravétel előtt tőlem, fiatal unokájától kért bocsánatot, ha netán megbántott volna valaha. Biblikus életszemlélete máig elkísér: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve” – vallotta, ha veszteség érte.

–  Érdemes néhány mondatban felidézni, hogyan sikerült az egész ház tulajdonosává válnia.

– A 19. század végén a ház még Steinhausz László tulajdonában volt. Halála után az oldalági leszármazottak között aprózódott szét a tulajdon. Testvérének leszármazottjaként a már romos épület többségi tulajdonosává lettem 1980-ban. A további részeket apránként szereztem meg. Volt olyan evangélikus tulajdonostárs, akitől a tulajdonrészét abban a reményben vásároltam meg, hogy azt egy kedvezőbb történelmi időben majd átírhatják a nevemre. S ez az idő 1990 után érkezett el, amikor a tulajdonostárs halála után a fia igazolta a korábbi „zsebszerződés” valódiságát. Végül a szlovák állam engedélyezte, hogy a gazdátlanná vált töredék tulajdonrészeket is átírják a nevemre. Így 2006-ban ismét egyetlen tulajdonosa lett a családi ingatlannak, aki ugyan katolikus vallású, de az evangélikus múltat és hitet mélyen tiszteli. Azóta folyik a rekonstrukció saját erőből és a szlovák állam támogatásával. Ezt követően alapítványt hoztunk létre, a neve Domus Scepusiensis – Greschik Alapítvány, röviden Szepesi Ház, amelyet három történelmi nyelven jegyeztek be.

– Mi az alapítvány célja?

– Örökölt meggyőződésem, hogy a Kárpát-medence jövője csak az itt élők közös munkájára épülhet. Remélem, hogy ehhez magyarként hozzájárulhatok. Hiszem, hogy csak közös múltunk, összetartozásunk tudatosításával lehet a közös jövőt építeni. Az alapítvány legfontosabb feladata, hogy a Szepesi Házat alkalmassá tegyük erre a célra. A ház jövőjét abban látom, hogy a többnyelvű szepességi kulturális értékeket, az építészeti, vallási, történelmi és nyelvi hagyaték megőrzését, feldolgozását segítse, ismertté tegye, s ezzel az emberi kapcsolatokat, egymásrautaltságunk törvényszerűségét harmonikussá formálja. A közös munka során nagy értékeket menthetünk meg. Ezeknek a megbecsülése jövőnk záloga. Számolunk hazai és külföldi egyetemek, levéltárak, tudományos intézmények érdeklődésével. Mindez feltételezi az egész épület teljes körű rekonstrukcióját. A célok eléréséhez az alapítvány adományokat fogad el, és pályázatokon vesz részt. Első célunk az emlékhely látogathatóvá tétele a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára. A terv ismert, támogatja a szepességi baráti kör, amelynek honlapja a Lőcsei evangélikus temető (https://www.locseitemeto.eoldal.hu/). A Szepességből származó testvérek érzelmileg erősen kötődnek a gyökereikhez, eleik szülőföldjéhez. Nagylelkű támogatók, adományokkal is segítenek.

– Egyházunk és a magyar állam mivel járulhat hozzá a célok eléréséhez?

– Amikor a ház rekonstrukciója befejeződik, az evangélikus egyház támogathat bennünket kutatómunkával, különböző rendezvényekkel, a szlovák testvérekhez fűződő jó kapcsolattal, a német testvéregyházhoz, a Karpatendeutsche Vereinhez, a Johannita Segítő Szolgálathoz eljuttatandó információkkal. Államunk pedig a nemzetek közti jó kapcsolatok megteremtésével, a két nép közti jó viszony erősítésével, közös kulturális örökségünk megbecsülésével, erőfeszítéseink anyagi támogatásával tud a legtöbbet tenni. Az egyéni érdekek felett álló kezdeményezés, a Szepesi Ház ehhez bázisul szolgálhat. Jó úton járunk.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 35. számában jelent meg, 2016. szeptember 4-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.