A Bibliában a böjt a gyász, a bűnbánat jele, és az imádságban való elmélyülést segíti. Az ételről való lemondást azonban gyakran úgy is definiálják, mint ami segít közelebb kerülni Istenhez. Ez a gyakorlat hozzájárulhat a gyengeségünk és bűneink felismeréséhez, és emlékeztethet, hogy mennyire rá vagyunk szorulva Isten erejére. A böjt Krisztus követése is egyben, a vele való egyesülés egy módja, mivel Jézus negyvennapos pusztai böjtjére emlékezünk általa. Mindez bár nagyon jól hangzik, felmerül a kérdés, hogy az egyéni spiritualitásra és testi-lelki egészségre való koncentrálás valóban az igazi cél-e. Ha jobban megnézzük Jézus Krisztus negyvennapos böjtjét, akkor talán érdemes fontolóra vennünk, hogy ne magunkért, hanem másokért böjtöljünk.

Talán furcsának tűnhet, hogy Jézus is böjtölt, főleg ha figyelembe vesszük a böjt fenti jelentéseit. Mi szüksége lett volna Jézusnak bűnbánatra? És miért akart volna ő közelebb kerülni az Atyához, hiszen ő egy volt vele! Egy lehetséges magyarázat szerint így készült fel a nyilvános szolgálatára. Ugyanakkor ez egyáltalán nem olyan felkészülés volt, mint amilyennek elképzeljük. Jézus nem azért ment a pusztába, hogy Istennel találkozzon. Hanem épp hogy az ördöggel nézzen szembe (Mt 4,1). Ez jóval több volt, mint szolgálatra készülés, neki magával a gonosszal kellett ott találkoznia. Mégpedig azért, hogy felelevenítse és jóvátegye mindazt, amiben Izrael elbukott. Nem saját maga miatt ment ki a pusztába, hanem a rá bízott emberek miatt. Jézust negyven napig kísértette az ördög, miként Izrael 40 évig vándorolt a pusztában. Ők számtalanszor elbuktak a kísértésekben, amelyek éppen ugyanazok voltak számukra, mint Jézus számára: az étel hiánya, az Isten szeretetének és gondviselésének kétségbe vonása és a bálványok tisztelete. Jézus is ugyanezekkel a kísértésekkel küzdött meg, de ő kiállta azokat a próbákat, melyeket Izrael, a nép nem. Hitt akkor, amikor ők nem hittek.

Tovább a KötőSzó blogra.