Lettország

A tilalom ellenére Ausztriában szenteltek lelkésszé egy lett lelkésznőt

Riga – Waidhofen an der Thaya – Hazájában, Lettországban az evangélikus egyház nem szentel nőket lelkésszé, ezért Dace Dislere-Musta négy évvel ezelőtt Ausztriába ment. A teológust, aki Lettországban korábban éveken át végzett kórházi lelkigondozást, és a szeretetszolgálat munkájában is részt vett, Ingrid Bachler egyházfőtanácsos ordinálta 2018. június 10-én.

Ferenc pápa észtországi látogatása: várjuk a béke és a remény szavait

Róma – Vatikánváros – A pápa szeptember 22–25. között apostoli látogatást tesz Litvániában, Észtországban és Lettországban. Az egymástól nagyon eltérő három országot azonban összeköti, hogy az Európai Unióhoz tartoznak és tartanak az orosz közelségtől. Tallinnban folynak az előkészületek, amelyek érintik a kis katolikus közösséget, az ökumenikus kapcsolatokat és az állami szerveket. Philippe Jourdan püspök, apostoli adminisztrátor nyilatkozott a SIR olasz katolikus hírügynökségnek a várakozás légköréről, amelyben az ország él.

Nyomasztó idők jelei – a női lelkészség tilalmáról

Egy hivatalos egyházi döntés értelmében, nem végezhetnek többé lelkészi szolgálatot a nők Lettországban. Nem régi hagyományról van szó: 1975 óta lehettek nők is lelkészek, de mostantól – mintegy húszéves egyházvezetői törekvés végeredményeképpen – nem. Hogy mi motiválhatta a döntéshozókat abban, hogy már felszentelt lelkésznő jelenlétében így szavazzanak, őszintén nem tudom. Valószínűleg jól ismert igeszakaszokra hivatkoztak: a nő ne tanítson gyülekezetben, ne beszéljen nyilvánosan. Vajon azt feltételezik, hogy az évtizedek óta szolgálatot végző lelkésznők, és a lelkésznők szolgálatát támogató evangélikus egyházak, továbbá azok vezetői szerte a világon nem ismerik és nem olvassák a Bibliát?

Fabiny püspök Rigában járt egy LVSZ delegáció élén – A lett evangélikusok továbbra sem szeretnének női lelkészeket felszentelni

Riga – Fabiny Tamás püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke vezetésével ötfős küldöttség látogatott el a lettországi Rigába. A delegáció tagjai részt vettek a Lett Evangélikus Egyház lelkészeinek konferenciáján, amelynek fő célja a júniusban esedékes zsinati ülés előkészítése.
Feliratkozás RSS - Lettország csatornájára