Régmúlt. 1212 – Lipcse nemrég szerezte meg a városi és a vásártartási jogot. Ebben az évben az ágostonos szerzetesrend a Tamás-templom mellett létrehoz egy iskolát. Az itt tanuló fiúknak az volt a feladatuk, hogy átvegyék a kanonokoktól a templomi zenei szolgálatot. De nyitva állt a hely a lipcsei polgárok gyermekei előtt is. A Tamás-iskola így Németország legősibb nyilvános iskolája és Lipcse legrégebbi kulturális intézménye: immár nyolcszázöt éves.

1543 – A reformáció lipcsei bevezetésének következtében az iskola a város fennhatósága alá került; ez így van mindmáig.

Múlt. 1723–1750 – A lipcsei kántor Johann Sebastian Bach. Az ő feladata a város négy nagy temploma zenei életének irányítása.

1730-ban feljegyzést intézett a városi tanácshoz: „Rövid, de feltétlenül szükséges vázlat a jól szervezett egyházi zenéről”. Ebben kifejtette, hogy az iskola ötvenöt alumnusa „négy kórusra oszlik, a négy templom szerint, ahol részint koncertáló muzsikát kell előadniuk hangszereken, részint motettákat, részint pedig korálokat kell énekelniük. Három templomban, nevezetesen a Tamás-, a Miklós- és az Újtemplomban minden diáknak muzikálisnak kell lennie. […] Minden kórusban legalább három szopránnak, három altnak, három tenornak és ugyanennyi basszusnak kell részt vennie, hogy ha netán egyvalaki megbetegednék […], legalább egy kétkórusos motettát el lehessen énekelni. (NB. Ámbár még jobb lenne, ha a csoport minden szólama négy főből állna, s így mindkét kórusra 16 személy jutna.)”

Jelzi ez az idézet, hogy Bachnak meg kellett küzdeni a tanáccsal is, a személyi feltételekkel is. A szakmailag felkészült kórustagok megléte és a kellő létszámú utánpótlás Bach mai utódainak is komoly feladat.

Közelmúlt. 2013 októbere – A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójáról való méltó megemlékezés szándékával Magyarország kormánya létrehozta a Reformáció Emlékbizottságot, és megbízta dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkészt, hogy miniszteri biztosként irányítsa az előkészületeket. Az ő ötlete volt, hogy a jubileumi évre, 2017-re meghívja Magyarországra a lipcsei Tamás-templom világhírű fiúkórusát, a „Thomanereket”; sokak munkájának gyümölcse, hogy ez a látogatás meg is valósulhatott.

Jelen. 2017 márciusa – Magyarországi körútra érkezik a Thomanerchor – vezetőjével, Gotthold Schwarz kántorral együtt, aki a tizenhetedik Thomaskantor Bach óta. Három hangversenyt adtak – a budapesti Művészetek Palotájában, a debreceni Nagytemplomban és a pécsi székesegyházban –, ezek mellett pedig március 15-én a Deák téri evangélikus templomban is énekeltek. Azért kiemelkedő jelentőségű az utóbbi alkalom, mert az együttest igazi helyén, istentiszteleten lehetett hallani.

A kétnyelvű istentisztelet liturgiáját Hafenscher Károly állította össze, és Cselovszky Ferenc helyi lelkésszel együtt végezte. Böjt második hetében természetesen Reminiscere vasárnap témája határozta meg az igeszakaszokat, imádságokat, énekeket, kórusműveket.

Érdemes sorra venni, mi hangzott el, mégpedig azért, mert – a sokféle szempontot figyelembe vevő kompromisszumok ellenére is – megmutatja, milyen módon lehet szervesen beilleszteni a liturgiába a kórus megszólalásait.

Az istentisztelet. A kezdőének Luther bűnbánatizsoltár-parafrázisa: Mélységes mélyből kiáltunk (EÉ 402). A kórus Bach harmonizálásában énekelte az első versszakot (Aus tiefer Not schrei ich zu dir, BWV 38,6), a gyülekezet orgonakísérettel az utolsó strófát. Az Introitus helyén Heinrich Schütz zsoltárfeldolgozása kapott helyet: Ich hebe meine Augen auf zu den Bergen (SWV 31; 121. zsoltár).

A Kyrie és a Gloria ősi liturgikus dallam, a kórus és a gyülekezet váltakozásával. A folytatás, a Laudamus te ismert Gloria-parafrázisunk, A menny Urának tisztelet (EÉ 43), szintén alternatim (ismét Bach-korállal; Allein Gott in der Höh sei Ehr, BWV 260).

Az ünnep éneke (graduálének) a Wenn wir in höchsten Nöten sein; a német strófák BWV 432 harmonizálása szerint szólaltak meg. Mivel ez a vers most nem szerepel énekeskönyvünkben, a gyülekezet a Zöngedöző mennyei kar (1692–94) fordításában énekelte a magyar versszakokat: Midőn mi végső ínségben (dallam: EÉ 81).

A hitvallást Frank Martin kétkórusos miséjének Credo tétele képviselte.

Az igehirdetés után Johann Ludwig Bach motettája hangzott fel: Das ist meine Freude (JLB 28). Az úrvacsora alatt két kórusmű szólalt meg (Johannes Brahms: Warum ist das Licht gegeben dem Mühseligen; Jacobus Gallus: Adoramus te, Christe) – de csak azután, hogy a kórus tagjai úrvacsorát vettek. És ez mindennél fontosabb: nem csupán énekesek voltak ők, hanem részesei a senki által nem remélt létszámú közösségnek! A másik élmény, amely örök emlékként megmarad a gyülekezet tagjainak szívében, ahogy a záróének zengett a zsúfolásig megtelt templomban: Én lelkem, áldva áldjad szép énekszóval Istened! (EÉ 45).

Ezek után Max Reger kórusműve szólalt meg esti énekként (Der Mensch lebt und bestehet nur eine kleine Zeit).

A kórus és a gyülekezet mellett az orgona volt az alkalom harmadik pillére: Mekis Péter a keretező orgonaművekkel, az énekkíséretekkel és az úrvacsora alatti korálfeldolgozásokkal kiválóan segítette az istentisztelet méltó megünneplését.

Mivel a Thomanerek a karzaton voltak, és felvétel sem készülhetett róluk (így tör be a világ sok szomorúságot okozva: védeni kell a „brandet”), befejezésül meglepetéssel szolgáltak: a földszinten, a padok közt elvegyülve énekelték kedves énekünket (természetesen Bach-korálként): Ki dolgát mind az Úrra hagyja (EÉ 331).

A súlyos evangéliumi igeszakasz – a gonosz szőlőművesek története (Mk 12,1–12) – és a heterogén hallgatóság igencsak nagy kihívás elé állíthatta volna az igehirdetőt. Gáncs Péter elnök-püspök viszont ilyenkor érzi magát elemében. Prédikációjának terjedelme és hangvétele is nagyszerűen illett a helyzethez. „Lehet, hogy koncertre jöttél, de istentisztelet fogadott itt… Mennyivel többet kaphatsz, mint egy koncertélmény? Mennyivel több az istentisztelet a hangversenynél? Ott csak hallgató lehetsz, legfeljebb a végén megtapsolod vagy kifütyülöd az előadót. Itt résztvevő vagy. Gondoltad, hogy a világhírű Thomanerekkel együtt énekelhetsz ma? Mert Isten előtt mindanynyian ugyanolyan fontosak vagyunk.”

Elmélkedés. A kórustag ifjak nap mint nap az örökségünket ápolják. Még akkor is, ha ez nem tudatosodik bennük minden pillanatban, és egy kisfiú leginkább azért szeretne bekerülni a Thomanerek közé, mert az „menő”. A Tamás-templomban énekelnek, Bach festménye alatt próbálnak, remekműveket adnak elő, értékes korálok és bibliai igék szólalnak meg az ajkukon.

Nevelésük alapja a liturgikus szolgálat (éppúgy, mint az angliai college-okban). Mindenki annyi részt vállal belőle, amenynyire képes (hétről hétre egyre többet). A nagyobbak a mindennapokban és a fellépések előtt felelősséggel tartoznak a kisebbekért (szinte családként élnek együtt).

A Tamás-kórus látogatása segítsen átgondolni, mit jelent a két évezredes keresztény kultúra, amely egyedül képes megőrizni Európát!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 13. számában jelent meg, 2017. április 2-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.