– Eddigi életének több mint egyharmadában, 13 éve dolgozik az Oltalom Szeretetszolgálatnál, ráadásul a legkeményebbnek tartott területeken, az Éjjeli Menedékhelyen, illetve közben a Nappali Melegedőben. Elvégezte a főiskolát, majd szakosodott és végül még Msc is lett. Adódik a kérdés, hogy miért van még itt? Ilyen végzettséggel feltehetően azért vonzóbb állást is találna.

– Szerintem egyikünket sem a pénz tart itt. Ráadásul a munkaidő-beosztás is megterhelő, főleg a családra nézve. Bármilyen többnapos ünnep van, az egyik napját biztosan itt töltjük. Ide mindig éjszakára jövünk.

– Folyamatosan az éjszakai műszakban dolgozott?

– Másfél év „kiesett” az éjszakából. Tizennyolc hónapig a Nappali Melegedőn dolgoztam. Ott voltam részlegvezető.

– Miért nem maradt ott? Azt hihetnők, hogy az egy „jobb meló”.

– Nem jobb. Vagyis én, mi nem így osztályozzuk ezt hivatást. Vagy lehet, hogy ezt szoktam meg. Tudja, van, akinek vadon, van, akinek vidám park.

– Ezt elfogadom. Nézzük másik oldalról. Ön családos ember, kisgyerekkel, fiatal feleséggel. Őket kell otthon hagyni éjszakánként. Hogy viselik?

– Talán hihetetlennek tűnik, de ennek praktikus előnyei vannak. Az általában előforduló, sokszor csak szabadsággal, kérezkedéssel megoldható kisebb-nagyobb problémákat az én munkaidő-beosztásom miatt egyszerűbben megoldjuk, mint mások. Ha beteg a gyerek és orvoshoz kell vinni, én ezt elrendezem. Vagy ha a feleségemnek korán kell menni, akkor a gyereket én el tudom vinni az óvodába. Multinál dolgozik a feleségem és előfordult, hogy pénteken szóltak, hétfőn reggel repül Frankfurtba, mert valami problémát ott kell megoldania. Na, akkor nyilván én hozom-viszem a gyereket.

– Ez valóban előnyös, de az anyagiakat még nem pótolja.

– Négy éve több pályázati programban is részt veszek. Az Északalföldi Régióban a BV intézetekben tartok tréningeket a hivatásos állománynak és a fogvatartottaknak is.

– Csak megjegyzem, hogy a kiegészítő munkája sem átlagos, hétköznapi polgárok között zajlik. Mentálisan elég megterhelő lehet.

– Gyerekkorom óta valami hasonló pályára készültem. Előbb rendőr szerettem volna lenni, majd a Vám és Pénzügyőrség került előtérbe. Nem sikerült első szándékból. Ezt követően meg akartam próbálni a kerülő utat. Szociális munkás diploma és majd utána a rendőrség. Csak éppen akkorra már bezárták ezt a lehetőséget.

– Érettségi után merre vezetett az útja?

– Nyírmihálydiban az idősek otthonába. Annak lettem rövidesen a vezetője. Bár még nem volt meg a diplomám, de megelőlegezték a bizalmat. Két évig tartott ez és végül a párommal úgy döntöttünk, hogy inkább Nyíregyházán keresünk munkát, lehetőséget.

– Rögtön az Oltalom Szeretetszolgálathoz került?

– Valaki ajánlotta a szervezetet és vagy szerencsém volt, vagy fogalmam sincs, de sikerült bekerülnöm 2003-ban.

– Ebben a tizenhárom évben kétszer is volt részlegvezető. Egy ideig a Nappali Melegedőt vezette és volt vezető itt is. Most sima beosztott. Mi ez a hullámzás?

– Kezdjük azzal, hogy itt az Oltalomnál mindenki szociális munkás, illetve szociális szakember. A részlegvezetői megbízás bizonyos időre, bizonyos feladatokra szól. Voltam én is. Lejárt és folytatom beosztottként. Teljesen rendben van ez.

– Nem zavarja?

– Cseppet sem. Kipróbáltam, már nem motivál ez.

– Esetleg valamilyen váltásra készül?

– Egyáltalán nem. Sőt, most úgy érzem eldőlt a pályám hosszú évekre előre.

– Mert talán megengedheti magának, hogy ennyi képzettséggel beosztott szociális munkás legyen egy hajléktalan ellátó intézményben.

– Nem feltétlenül ez a szempont, de a kettőnk jövedelméből megélünk.

– Mi fog meg egy fiatalembert, hogy majd ilyen munkát végezzen, illetve hivatást válasszon ahol a társadalom legelesettebb, legszerencsétlenebb és sokszor a nagyon nehezen kezelhető tagjaival foglalkozzon? Láttam most is, a bejövetelnél, belenéznek a táskákba, szemrevételezik, ha kell, szondázzák a bejövőket. Gondolom az időnként előforduló „balhék” sem marasztalják, de az esetleges súlyos egészségügyi traumák is riasztónak tűnnek. Nekem. Önnek nem, a munkatársainak pedig nem. Miért nem?

– Azzal kezdem, hogy ebben az időszakban nem látszik ennek a hivatásnak az ereje. Nyáron nem nagy kihívás itt dolgozni. Ilyenkor kinyitunk, bejövetel, ellenőrzés, irányítás…stb. Nyáron nincs életmentés. Nincs hideg, nem fagy meg senki. Nyáron a létszám lecsökken és nincs igazi kihívás. Az épület szolgáltatásai leszűkülnek, de legalább több idő jut a segítő beszélgetésekre, ezekre is nagy szükség van.

– Valóban, ilyenkor ez egy fedél, ágy zuhany, mosdó.

– Na de ha olyankor vizsgáljuk meg a hivatásunkat, amikor az intézmény funkciói életmentésre vannak átállítva. Akkor teljesen mást találna, látna itt.

– Megmondaná pontosabban, hogy ez mit jelent?

– Ha mi nem tudjuk ellátni és ottmarad az utcán, akkor megfagy. Sokszor úgy jönnek be sokan, hogy nagyon komoly egészségügyi gondjaik vannak, amit kezelni kell, vagy nekünk, vagy majd az egészségügyi ellátásnak. Vannak olyanok, akik súlyosan alkoholosan, vagy valamilyen más drog hatása alatt jönnek be, amit szintén meg kell tudnunk oldani, hogy elkerülhessük a benti konfliktusokat.

– Gyakori gond a drog?

– Télen elég gyakori. Nyáron csak azért nem, mert olyankor nem jönnek be, vagy ha jönne, nem kell beengedni. Télen, mindegy ki és milyen állapotban jelentkezik, alkoholos, kábítós, be kell engedni. Próbáljuk úgy kezelni a helyzetet, hogy a lehető legkevesebb konfliktus keletkezzen.

– Hogy lehet ezt megakadályozni?

– Azokat a hajléktalanokat, akik kifejezetten csak az utcán élnek és a téli hidegben jönnek csak az éjjeli menedékhelyre, egy helyiségben helyezzük el.

– Mi a különbség?

– Rengeteg. Akik „állandó” itt alvók – ha nem dolgoznak – akkor a Nappali Melegedőre járnak, szóval ők lényegesen higiénikusabbak. Rendszeresen tisztálkodnak, borotválkoznak, rendben tartják a ruhájukat, az egyéb holmijukat. Kinézetre ők szinte semmiben nem különböznek az átlag magyar, utcán járó embertől. Akiket viszont a Periféria Egyesület munkatársai hoznak, vagy akár a rendőrök hoznak, másképpen néznek ki. Ápolatlanok, piszkosak, rosszabb az egészségügyi állapotuk, és nem akarják betartani a legminimálisabb együttélési szabályokat sem.

– Például milyen szabályok betartatása okozhat problémát?

– Nem hajlandóak tisztálkodni, zuhanyozni. Kötelezni nem lehet erre senkit, de legalább a figyelmébe ajánljuk, hogy ez az ő érdeke is lenne. A többségnél azért érünk el eredményt.

– Hogy viszonyulnak ezekhez az „utcai emberekhez” a többiek, a törzslakók?

– Nem engedik maguk közé őket. Sőt a saját szobájukból, konténerből ki is zavarják a piszkos, büdös embert. Mondják nekik, hogy büdös vagy és menj fürödni. Az a helyzet, hogy akik itt vannak, igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat nagyon is meglátszik rajtuk. Nálunk, az Oltalomnál akár az Éjjeli Menedékhelyen, akár a Nappali Melegedőn nagyon is tisztességes szolgáltatást nyújtunk. Ez meg is látszik az embereken. Itt mosási lehetősé van, tiszta ruhában járhatnak. Fürdési lehetőség van.

– Nyilván rendszeresen beszélgetnek az ide járó emberekkel. Mi az általánosítható „kisiklási” ok?

– A családi kötelék felbomlását emelném ki. Az alkohol és vagy gyógyszer (drog) függőség. Az intézeti indulás kilátástalansága. Sokan kerülnek ide börtönbüntetés után is, mert nem várja őket vissza a család. Vannak olyanok, akik a leromlott egészségi állapotuk miatt kerültek utcára, majd hozzánk. Az állapota miatt már nem tud dolgozni, nincs elég jövedelme, nem tudja fenntartani a lakását, albérletét.

– Nyilván látszik az, hogy ki és hogy viseli a hajléktalanságát. van, aki könnyebben éli meg ezt a helyzetet?

– Akik nevelő intézetekből kerültek hozzánk, sokkal természetesebb állapotnak fogják fel. Nálunk nincs, mert nem is lehetett családi múlt, családi kötődés hiánya. Náluk természetes, hogy mindig osztozkodni kell a szobán, ágyon, zuhanyon, mosdón. Náluk nem alakult ki az intim közeg fogalma sem. Ők intézményfüggők. Minden intézményt körbejárnak.

– Nekik a kitörési esélyük minimális?

– Valóban sokkal kisebb az esélyük, mint azoknak, akik korábban keményen dolgoztak, volt hol lakniuk, volt családjuk. Persze az is igaz, hogy ez utóbbiak sokkal nehezebben élik meg az új helyzetüket, de éppen ezért sokkal motiváltabbak is, hogy visszazökkentsék az életüket a szociális balesetük után a normalitásba. Rajtuk látszik a változtatási akarat és az esélyeik is sokkal jobban az elején. Minél hosszabb időt tölt itt valaki, annál nehezebben tud váltani.

– Hogyan lehet ez utóbbiakon segíteni? Van itt erre valamilyen lehetőség?

– Persze. Munkahelyet keresünk, albérletet ajánlunk. Itt figyeljük az állás lehetőségeket. Keressük, ahol embereket toboroznak. Rendszeresen keresnek tanyákra embereket, mezőgazdasági munkákra.

– Van arról információjuk, hogy milyen körülmények között dolgoztatják a munkanélkülieket? Mennyire bánnak velük tisztességesen a munkáltatók?

– Nagyon vegyes a kép, de ez igaz mind a két oldalra. Nyilván vannak olyanok, akik elmennek a munka mellett és előfordul, hogy éhbérért akarnak munkásokat valakik. Oda többet innen nem mennek az emberek. Vannak olyan gazdák, akik rendszeresen innen kérnek embereket, mert olyan jó a tapasztalatuk, sokszor személy szerint keresik az embereinket.

– Egy-egy ilyen kapcsolattal ki is lehet kerülni innen, ebből a helyzetből?

– Természetesen, de ez már sokkal inkább magán a hajléktalan emberen múlik. Van, aki képes élni a megszerzett bizalommal. Ráadásul a mi intézményünk, az Oltalom egy nagyon jól felépített rendszert üzemeltet. Innen átkerülhetnek az Átmeneti Szállóba. Ha valaki ott is képes a normálisan elvárható módon élni, dolgozni, viselkedni, onnan már egy lépés az önállóság.

– Vagyis most azt mondja, hogy a felkészítés már itt elkezdődik, és esetleg kirajzolódik az arra törekvő ellátott előtt, hogy kemény akarattal és itteni segítséggel milyen jövője lehet?

– Igen. Az Éjjeli Menedékhelyről rendszeresen átkerülnek emberek az Átmeneti Szállóra. Az már gyakorlatilag egy önálló, normális és állandóságot jelentő élethelyzet. Az lényegesen magasabb színvonalú ellátás. Túlnyomórészt megállják a helyüket ott és onnan tovább is lépnek.

– Jól érzem, hogy még nem fáradt bele ebbe a munkába? Mit gondol mennyi ideig képes ilyen körülmények között dolgozni?

– Én sem érzem magamat fáradtnak, fásultnak. Azt nem tudom én sem, hogy 5-15 év múlva mi történik, de a mai fejemmel és az összes tanulmányommal úgy érzem, hogy a helyemen vagyok és itt is maradok. Az összes tudásomat, amit máshol is használok: konfliktuskezelő, kommunikáció, tréner, mentor, mind ebben az irányban is jól hasznosítható.

– Ezt a tudást itt bent, valamilyen foglalkozásban is használja?

– A bejövő hajléktalanok napi rutinja (mosás, főzés, tisztálkodás,) mellett csoportos foglalkozásra, nem igazán van igény, de egyéni beszélgetések vannak. Megkeresnek a problémáikkal és a sikereikkel is.

– Mit tart Ön sikernek itt?

– Ne várjon nagy dolgokat! Itt az is siker, ha télen éjjel észreveszem, hogy valaki kint „felejtette magát” és nem hagyom megfagyni. Az is siker, ha valakinek munkát találunk és megállja a helyét. Az is siker, ha valakinek szerzünk albérletet és képes ott normálisan élni. Sok, apró dolog van, amire tud az ember építeni.