Január 28-án látogattak el a hatodévesek (Rosenberger Tamás, Szidoly Roland, Gömbös Tamás) egyetemi mentorainkkal (dr. Pángyánszky Ágnes, dr. Korányi András) a Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Szeretetszolgálatának hűvösvölgyi és dunakeszi intézményeibe.
Délelőtti programjuk a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban kezdődött, ahol Buda Annamária intézményvezető és Johann Gyula intézményi lelkész várták őket. A kilenc órakor kezdődő áhítaton nagyon szívhez szóló üzenetet hallottak a részvevők.


Az áhítat után átmentek az idősek otthonába, ahol többek között dr. Keveházi László nyugdíjas lelkésszel és egyháztörténésszel beszélgethettek.


A következő program Dunakeszin várta a hallgatókat a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Fogyatékos Személyek Rehabilitációs Intézményében, ahol Chikán Katalin lelkésznő vezette végig az érdeklődőket. A hallgatókat megérkezésük pillanatától érdeklődéssel és szeretettel fogadták bentlakók és dolgozók egyaránt.

A közös ebéd után a résztvevők körbementek az intézményben, betekintést nyerve az ott lakók és ott dolgozók mindennapi életébe. Emellett bepillanthattak a munkacsoportok tevékenységébe, miközben végezték napi feladataikat; az egyik helyszínen ajándékot is kaptak: egy gyönyörű magyar népdalt, a folyosón sétálva pdig részük lehetett spontán versmondásban is.


Elérkezett a délutáni közös imaalkalom ideje. A bentlakók a hallgatók között foglaltak helyet. Az alkalom témája az ökumenikus imahéthez kapcsolódott, kreatív interaktív játékkal. A közös imában egyéni imák is megfogalmazódtak.

A nap során megtapasztaltak élményt, tanulságot, Krisztus jelenlétének megtapasztalását is jelentették a hallgatók számára.


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala