Penga Nimbo egy esztendővel ezelőtt érkezett Óceániából Bajorországba, hogy négy éven át a dingolfingi evangélikus gyülekezetben szolgáljon igehirdetőként. A piliscsabai konferencián azonban nem annyira németországi tapasztalatairól, sokkal inkább hazájáról faggattuk.

– Lelkész úr említette, hogy Pápua Új-Guinea lakosságának több mint kilencven százaléka keresztény. Bizonyára ön is hívő családban nőtt fel.

– Én az országnak arról a hegyvidékéről származom, ahová csupán az 1950-es évek végén, utolsóként érkeztek meg a misszionáriusok. Édesapám és nagyapám voltak az elsők, akik 1962. július 29-én – Erkart Weber német lelkész szolgálata nyomán – Kendalg faluból megkeresztelkedtek. Így azt is mondhatjuk, hogy csupán második generációs keresztény vagyok. – Hogyan döntötte el, hogy lelkipásztor lesz? – Az az igazság, hogy sohasem szerettem volna pap lenni. Sőt a szüleim is egészen más pályát szántak nekem. Olyat, amelyből meg lehet élni, amelyből jó pénzt lehet keresni. Ezért ők erőteljesen meg is próbáltak lebeszélni.

– Ezek szerint a lelkészek szerény körülmények közt élnek önöknél?

– Ez így igaz. A papcsaládok nem élnek jómódban. De aki vállalja Isten hívását, az evangélium továbbadásának szolgálatát, az ezt is elfogadja. Bennem is Isten érlelte meg az elhatározást egy vasárnap előtti éjszakán, amelyet álmatlanul, imádkozva töltöttem. Másnap, amikor az istentiszteletet követően felelnem kellett a kérdésre, hogy szemináriumba megyek-e, már meggyőződéssel tudtam kimondani: igen, mert elhívásom van, lelkész leszek. És Isten a szüleim szívében is elkészítette, hogy a döntésemet békességgel el tudják fogadni.

– A piliscsabai EKMEkonferencián tartott előadásában említette azokat a kihívásokat, amelyekkel a mai pápua egyháznak szembe kell néznie.

– A társadalmi változások kihatnak az egyház életére is. Még a létszámukban mindenütt növekvő gyülekezetekére is. Mert bár vasárnaponként tele a templom, gyermekek jelenlététől elevenek az istentiszteletek, hétről hétre több száz fős ifjúsági alkalmaink vannak, nekünk is választ kell tudnunk adni a modern kor kihívásaira. Új-Guineában súlyos gond a munkanélküliség, komoly problémát jelent az alkoholizmus, a drogok fogyasztása. A nagy külföldi vállalatok profitéhsége miatt komoly természeti károk érik országunkat. Hatalmas területen pusztítják az erdőket. A közösségi média használatával nem csupán a hasznos ismeretek jutnak el az emberekhez, különösen is a fiatalokhoz, hanem számos olyan dolog, amely a kárukra van. Ilyen körülmények közt kell hirdetnünk az evangéliumot, pásztorolnunk a híveket. Megváltozott a világ. Amikor a misszionáriusok megérkeztek, „könnyű dolguk” volt, mert az emberek szívében készség volt arra, hogy a bűnt bűnnek lássák, az evangéliumot elfogadják, a keresztény egyházak képviselőit tiszteljék. Ma az ismeretek bővülésével, a nyugati világ befolyása nyomán, a globalizáció, a közösségi média hatására azt érzékelik, hogy a nyugati világban már nincs értéke a Bibliának, nincs presztízse az egyháznak. Bizony kihívás ez a számunkra! Nem szeretnénk a nyugati kereszténység sorsára jutni.

– Németországban számos helyen szinte üres templomokban kellett prédikálnia. Ez az ön számára szokatlan élmény volt, és mint említette, szomorúsággal töltötte el. Mi okoz még nehézséget önnek itt, Európában?

– Az idő. Itt az emberek mindent olyan percre pontosan kezdenek. Mi ráérősebbek vagyunk. Nem zavar minket, ha egy nyolcórai találkozóra csak kilencre gyűlnek össze az emberek. Itt, a magyarországi konferencián is ez volt a jó. Nem sietett senki, nem rohantunk. Hagytuk, hogy érlelődjenek bennünk a dolgok. Ez is kihívás: helyesen bánni az Istentől kapott idővel. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 29–30. számában jelent meg 2018. július 29-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.