Márton a kegyelmes Istent keresi, és tulajdonképpen ez a keresés indítja el a reformációt is. Erre hivatkozott Ferenc pápa a reformáció 500. emlékévét megnyitó lundi ünnepségen tartott történelmi jelentőségű beszédében is: „Miként találhatok a kegyelmes Istenre? Ez a kérdés foglalkoztatta állandóan Luthert.” A pápa ugyanitt azt hangsúlyozta, hogy a lutheránus és a katolikus egyháznak helyre kell hoznia a múlt hibáit, és a kölcsönös megbocsátásra kell törekednie. Hiszen csak „együtt tudjuk megmutatni Isten irgalmát”. Az egység keresése alapvetően határozta meg az elmúlt évtizedek ökumenikus törekvéseit, a történelmi  egyházak megosztottsága azonban még korántsem a múlté, még ha más típusú törésvonalakkal is van ma dolgunk, mint 500 évvel ezelőtt.

Reformáció fáklyagyújtással

A Luther-rajzfilm tanulsága, hogy az animációs műfajnak kedvez a vallási témák esetében különösen fontos szimbolika használata. Mozgó mandalaként jelenik meg például, már Martinus diákkorában komponált dalainak a háttereként az időben sokkal később kitalált Luther-rózsa. (Ezt egyébként Luther felesége, Bóra Katalin találta ki és hímezte meg jóval később.) Ennek a vizuális sűrítésnek az árnyoldala viszont az – főként az első részekben –, hogy olykor leegyszerűsítő, máskor pedig a Luther életét kevéssé ismerők számára nehezen érthető megoldásokhoz nyúl. A harmadik résztől helyreállnak az arányok, és önmagukban is kerek, kiegyensúlyozott, érthető és izgalmas epizódokat láthatunk. Megjelenik Luther vívódása a szerzetesrendben (3. rész), a római út bemutatásakor Luther az egyház és az emberek sötét oldalával szembesül egy példásan megkomponált epizódban (4. rész), az 5. részben pedig egy kocsmai beszélgetés keretében derül ki, hogy miért húzta ki Luthernél a gyufát a búcsúcédula-árusítás annyira, hogy aztán tollat ragadjon, és felszólaljon.

Rendtársával Rómába tartanak, „hol oroszlánnál bátrabb keresztények vére csordult a porba, hol mártírok csontjai hallgatnak a falak között” – mondja az izgatott Luther. Lelkes várakozását azonban felülírja, hogy oroszlánnál bátrabb keresztények helyett csak pénzéhes rendtársakat, prostituáltakat és tolvajokat talál az örök városban, a mártírok csontjainál pedig nyomorultakat. Luther rendületlenül keresi a szentséget a „szent” városban, de bárhová világít fáklyájával, csak bűnt, kapzsiságot, nyomort és sötétséget talál.

Ez a jelenet szerintem a sorozat egyik csúcspontja. Olyan aha-élményt láthatunk itt, amely nemcsak Luther számára lehetett mérföldkő, hanem amellyel minden történelmi korszakban kezdenünk kell valamit. Az is egy kis reformáció lehet, ha tekintetünk elfordítása helyett merünk szembesülni az emberi nyomorúság és a hatalmi visszaélések legmélyebb, olykor visszataszító és ijesztő, ám semmiképp sem kellemes megnyilvánulásaival. Ezt a mozdulatot – a bevilágítást a legelrejtettebb zugokba – az egyház képviselőinek és a hívő embereknek egyaránt újra és újra meg lehetne tenniük, hogy az igazság fényénél láthatók legyenek az Istentől elszakadt emberek és hatalmasok bűneinek következményei.

Tovább a KötőSzó blogra.