Aki elolvassa a Parancsolatok című, vékonyka, ám annál tartalmasabb kötetet, csak egyetérteni tud az előző mondatban idézett megállapítással a gyöngyszemeket illetően. Ez a szerző negyedik könyve; az említett erdélyi zenekarnak köszönhetően születhetett meg: a zenészek kérték fel őt egy versciklus megírására.
Farkas Wellmann Éva egy vele készült interjúban azt vallotta, nehezen szánja rá magát a versírásra. Az olvasók persze nem tudhatják, hogy a Parancsolatok versei könnyen vagy nehezen születtek-e meg, mindenesetre öröm olvasni az igen kiforrott mondanivalót.
Tíz isteni parancsolatra adott tíz emberi, versben született választ vehet kezébe az olvasó. Elgondolkodtató sorokat. Épp ezért nem érdemes egyvégtében végigolvasni a kötetet; sokkalta jobb és mindenképp hasznosabb úgy ízlelgetni, mint a nemes bort, az egyes szavakat. Hiszen tükröt tartanak elénk, és megmutatják, kik és milyenek vagyunk. És ez a szembesítés bizony nem mindig kellemes…
Ám a jó hír az: Isten és az ő kegyelme, jósága és irgalma nem változik. Nekünk azonban kell és lehet is változnunk, és ehhez nem vagyunk csupán a magunk erejére szorulva. Tőle, az Úrtól kérhetünk erőt, késztetést a jóra, hogy igazabbá, istenibbé lehessünk. Ebben a törekvésünkben jelenthetnek segítséget a költőnő versei is.
A kötet egyik darabját idézve:
A könyv ingyenes zenei CD-mellékletet is tartalmaz, és a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. jóvoltából jelent meg.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2019. február 24-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.