A pápai evangélikus templom a türelmi rendelet után, 1784 és 1786 között épült. Száz évvel később, 1884-ben építettek tornyot a hajóhoz, és a templom jelentős, hosszú távra tervezett alakításon esett át. De a 20. század folyamán megsüllyedt, amit tetőszerkezeti elmozdulások, korhadás, beázások, fali repedések jeleztek. Ezért 2016 szeptemberében elkezdődtek a feltétlenül szükséges munkálatok a tetőszerkezeten és a héjazaton – tudtuk meg Polgárdi Sándor esperestől.
Egy gyülekezet életében óriási feladat és öröm, ha belekezdhet templomának felújításába. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által kiírt pályázaton 12,1 millió forint támogatást nyertek el, továbbá Pápa város önkormányzata összesen 2 millió forinttal, a Magyarországi Evangélikus Egyház 2 836 000 forinttal, a gyülekezet összesen 4 millió forinttal, valamint a hívek céladományként 830 ezer forinttal járultak hozzá a 21 773 512 forint összköltségű beruházáshoz – számolt be az esperes.
Elmondta továbbá, hogy habár a lutheránus sziget 2009-ben elkészített fejlesztési terve során már elvégeztek különböző diagnosztikai vizsgálatokat, de súlyosabb problémákba ütköztek az állapotfelméréskor. A többszakmás egyeztetés után egy vasbetonkoszorú került az épületre, és a szaruzaton is javítottak, egyebek mellett a tartógerendákat u-vasakkal erősítették meg.
A födémmel is foglalkozniuk kellett. A viharra való tekintettel minden harmadik cserepet viharkapoccsal rögzítették, valamint sűrűn helyeztek rá hófogókat is, hogy a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola udvarán mozgó diákok balesetet ne szenvedjenek.
Polgárdi Sándor a presbitérium nevében köszönetét fejezte ki minden támogatónak. Közölte: az állványzat azért maradt egyelőre a templom oldalában, hogy a vakolat javítását elvégezhessék. A templom azonban további külső és belső felújítási munkálatokat igényel, amelyek megvalósítására 2016 őszén szintén pályáztak.