Személyes emlékei felidézésével kezdte a lelkészjelölt választott igéje, Fil 2,5 alapján tartott prédikációját Szemerei János püspök. Elmondta, hogy éveken keresztül rendszeresen táborozott a hántai templomkert területén a fejér–komáromi ifjúság más tagjaival együtt. Majd az igeszakasz üzenetére fókuszálva kifejtette: a lelkészi szolgálatban azt az indulatot kell meglátni és megélni, amely Jézus küldetését meghatározta, és minden mozdulatát, szavát áthatotta. „Jézus számára fontos volt az Atyával való szoros kapcsolat, az érzelmek megélése, a szeretet az emberek felé, a lényeges dolgok megkülönböztetése a lényegtelenektől, az empátia és az előítéletekkel való szembefordulás” – hangsúlyozta Szemerei János.
Az eskütétel és az áldás meghatói percei után a frissen felavatott lelkész Szemerei János püspökkel közösen osztott úrvacsorát a templomot megtöltő gyülekezetnek.
Az istentiszteletet követően Vancsai József, a helyi egyházközség helyettes lelkésze szeretetvendégségre invitálta a jelenlévőket a hántai művelődési házba. Itt hangzottak el a köszöntések is.
Elsőként Szemerei János püspök adta át az egyházkerület legújabb lelkészének az ordinációs oklevelet, majd Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő tolmácsolta jókívánságait. Köszöntőt mondott továbbá a teológia nevében dr. Szabó Lajos rektor, valamint a hatodéves mentori tisztet ellátó Sikter János porrogszentkirályi lelkész. A Pfeifer-Dömök Krisztina jelenlegi otthonát jelentő Iharosberény–Vései Társult Egyházközség képviselői virággal ajándékozták meg lelkészük feleségét, aki mostantól Luther-kabátban is szolgál közöttük.
Végül a felavatott lelkésznő kért szót, hogy kifejezze örömét és háláját az Istentől és emberektől kapott, megtapasztalt szeretetért.
Pfeifer-Dömök Krisztina
A frissen ordinált lelkésznő Hántán nőtt fel, és a Hánta–Ászár–Kisbéri Társult Evangélikus Egyházközség tagjai közé tartozott. Már általános iskolás korában nagy szerepet kapott életében a zene és az éneklés. Zeneiskolai tanulmányai mellett a Fóti Kántorképző Intézet tanfolyamain is rendszeresen részt vett. Középiskolás éveit a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban (Líceum) töltötte. Ez alatt az időszak alatt magánéneket, színjátszást is tanult.
Az érettségit követően 2008-ban felvételt nyert az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára, majd két évvel később, 2010-ben a kántor szakra is beiratkozott. Itt ismerte meg Pfeifer Ottót, akivel 2015-ben kötött házasságot.
A 2012/2013-as tanévben ösztöndíjjal a neuendettelsaui Augustana Kirchliche Hochschule hallgatója volt.
Férjével, annak lelkésszé avatása után, Ottó szolgálati helyére, Iharosberénybe költöztek. Hatodéves gyakorlatát a porrogszentkirályi és a gyékényesi gyülekezetekben végezte, Sikter János mentor mellett.
Ordinációját követően félállásban az Iharosberény–Vései Társult Evangélikus Egyházközségben végez majd szolgálatot, illetve a Somogy–Zalai Evangélikus Egyházmegye más gyülekezeteiben lát el hitoktató-lelkészi feladatokat.