A hatalmas meleg ellenére rengetegen összegyűltek, hogy közös imájukkal zárják a hetet. A történelmi egyházakat Varga Nándor református lelkész, dr. Jeney Gábor katolikus atya, valamit Kis János evangélikus lelkész képviselték. Az egyórás alkalom bővelkedett a zeneszóban is, ugyanis az ifjúsági kóruson kívül a református iskola felső tagozatos énekkara dalolt a publikumnak.
„1934-ben indult a Hírös Napok, s nagyon nagy örömömre szolgál, hogy a szervezők idén is lehetőséget adtak arra, hogy a történelmi egyházak követői kiléphessenek saját templomaikból és együtt szolgálhassák Istent, gyakorolva a testvéri szeretet erényét” – mondta el beszédében Kis János.
A beszédek után alkalom nyílt a közös éneklésre, közös könyörgésre és közös imádságra is: az „Itt az Isten köztünk” kezdetű dalt az összes jelenlévő egyszerre dalolta el.
Az esemény végén dr. Jeney Gábor osztotta az áldást.


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala