Ingeborg Midttømme püspöknő már több ízben megfordult Magyarországon, mégis most volt először mód a kifejezetten kerületi jellegű találkozásra. Az egyházkerület hét esperesét elkísérte a mørei püspöki hivatal igazgatója (aki közgazdászként és humánerőforrás-menedzseri végzettségével egyben az összes lelkész munkáltatója) és a hivatal missziói és testvérkapcsolati munkatársa is. Az asztalt körülülve feltűnő volt, hogy a norvég csoportban a püspöknő mellett két női esperes is helyet foglalt – a magyar oldalon más arányok a jellemzők.

Olav Gading püspökhelyettes legutóbb tavaly novemberben járt hazánkban (ekkor többek közt liturgiai előadást tartott a teljes esperesi tanácsszámára), de olyan is volt a küldöttség tagjai között, aki 1984-ben a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésén ismerkedett meg későbbi – holland – férjével.

Egymást metsző párhuzamosok

Az örömmel felfedezett párhuzamosságok és a jelentős eltérések meghatározták az együtt töltött napok beszélgetéseit. A reformáció Norvégiában nem mozgalomként indult, hanem 1537-ben királyi parancsra vezették be. Megerősödött az oktatás, és szigorúan szabályozták az egyházi életet. Az 1736-tól egészen 1912-ig hatályban lévő konfirmációs törvény előírta, hogy nem házasodhat és nem léphet katonai szolgálatba az, aki nem konfirmált.

A „hivatalos” egyházzal párhuzamosan, de mindvégig annak részeként épült fel a laikus szolgálók mozgalma: az államegyház gondoskodott az istentiszteletek és kazuálék ellátásáról, de a gyermek- és konfirmációs munkát, a felnőtt-bibliaórákat az imaházakban szervezték. Az imaházakat pietista szemlélet, a hit személyes felvállalása és ébredési lendület jellemezte. A szekularizáció és a laikus mozgalom meggyengülése nyomán a hivatalos egyház az elmúlt években kezdett csak hozzá, hogy felépítse saját ifjúsági munkáját és hétközi felnőttalkalmait.

Noha a Norvég Egyház 2012-ben hivatalosan elvált az államtól, a lelkészek számos központi feladatot végeznek. Például váratlan haláleset, közúti és egyéb balesetek idején a rendőrség jelzése alapján a körzetben az adott hónapban ügyeletes lelkész köteles értesíteni a családot a történtekről. A személyes találkozás egyrészt segíti a családdal való kapcsolatépítést és a későbbi temetés előkészítését, ugyanakkor kockázatot is jelent, amikor a lelkész (legtöbbször egyedül!) becsenget egy-egy városi lakás ajtaján, ahol gyakran az egyháztól eltávolodott emberekkel kerül szembe. A huszonnégy órás készenlét sokak számára megterhelő.

Az esperesi szolgálatot tőlünk eltérően nem egy erős gyülekezet gondozása mellett, hanem az egyházmegye lelkész nélkül maradt gyülekezeteit pásztorolva végzik. A vasárnaponként más-más fogyó közösségbe eljutó esperesnek egyben lehetősége van felmérni a gyülekezetek jövőbeli útjait, lehetőségeit. A nehéz földrajzi viszonyok mellett nem könnyű biztosítani a rendszeres lelkészi jelenlétet, így előfordul, hogy laikus prédikátorok végzik az istentiszteleti szolgálatot.

Őszinte párbeszédben

A közös imádság, a budagyöngyei kápolnában ünnepelt úrvacsorai istentisztelet, az áhítatokon hangzó éneklés a keresztény közösség élményét ajándékozta a résztvevőknek. Az utolsó estén a csoport a reformáció hónapjának nyitó istentiszteletén is részt vett a Deák téri templomban, ahol Ingeborg püspök köszöntést mondott, és bekapcsolódott a könyörgő imádság szolgálatába. Az északi esperesekkel együtt töltött nap gazdag témái elmélyítették egymás ismeretét.

A témaindító előadásokat magyar részről Bence Imre, Buday Barnabás és Fabiny Tamás tartotta, norvég oldalról Erling Nevland, Svend Klemmetsby és Olav Gading gondolatait hallhatták a résztvevők. Az előadásokat és a beszélgetést egyházunk országos irodája ökumenikus és külügyi osztályának új munkatársa, Balicza Klára, illetve e sorok írója tolmácsolta.

Egyházunk mindennapi életéről Bence Imre esperes vezetésével a budavári gyülekezetben hallhattak a vendégek, majd megtekintették evangélikus örökségünk kincseit a Magyar Nemzeti Levéltárban. A levéltár szakavatott munkatársai az egyházunk által letétbe helyezett Luther-végrendelet mellett több értékes reformáció korabeli és későbbi evangélikus vonatkozású iratot is bemutattak.

Nagy érdeklődést keltett egy 1890- ben feladott képeslap, melyet egy tizennyolc éves norvég fiatalember küldött Kossuth Lajos torinói címére, biztosítva Kossuthot nagyrabecsüléséről és autogramot kérve tőle. A név és a feladás helyszíne alapján az egyik látogató tulajdon dédapját vélte felfedezni a feladóban.

Vendégek és vendéglátók közösen foglalkoztak az egyházat körülvevő társadalmi valóság kérdéseivel is: az országos iroda diakóniai osztályának kiváló munkatársai, Hajdú Tibor és Mészáros Attila mellett Keveházi Klára, az Ökumenikus Segélyszervezet fejlesztési és humanitárius igazgatója volt a vendég az eszmecserén.

A migrációval kapcsolatos kérdések a Tove Skarstein magyarországi norvég nagykövettel folytatott beszélgetésben is hangsúlyosan szerepeltek – a nagykövet asszony határozott véleményt formálva, kiegyensúlyozott képet festett a magyarországi viszonyokról, és kifejezte nyitottságát az egyházi együttműködések iránt.

Norvég csapatépítés Budapesten

A norvég testvérek ellátogattak a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon régi és új épületébe is. Az ott folyó munka nagy hatást gyakorolt a vendégekre. Egyikük, Svein Runde esperesfelidézte felesége személyes emlékét, aki 1968-ban Norvégiában találkozott odalátogató magyar diakonisszákkal, köztük Farkas Máriával. Az általa készített igés lapot a mai napig őrzi a család.

A budapesti látogatás a norvég esperesek belső tanácskozására, csapat- építésre is alkalmat adott, hiszen otthon a fjordokkal tagolt egyházkerület földrajzi adottságai és a nagy távolságok miatt sokszor nehézkes az eljutás egy-egy közös alkalomra.

2016 nyarán Fabiny Tamás püspök látogat el a testvér-egyházkerület munkatársi és lelkésztalálkozójára, de viszont látogatásra várják egyházunk espereseit is. Kjære venner, tusen takk! Vagyis: Kedves barátaink, köszönjük szépen!