Annuska néni 1916 júliusában született Újfehértón. 16 éve már, hogy az Emmaus Szeretetotthon lakója. Azt mondja, így, százévesen a közérzete még most is jó, igaz, nagyon fájnak a lábai. Ennek ellenére teljesen egyedül közlekedik, nincs szüksége segítségre se a tisztálkodáshoz, se az öltözködéshez. Az utóbbi években volt már tüdőgyulladása és szívproblémái is vannak, de szerencsére mostanában még az étvágya is egyre jobb. A régi időkből mindenre visszaemlékszik, de nem szeret ezekre gondolni, mert mint mondja: sok-sok bajjal és fáradtsággal élte az életét.

FRISS KARÉJ KENYÉR, ZSÍRRAL

– Mikor fiatal lány voltam, és hajnalban mentem répát egyelni, mindig egy karéj kenyeret levágtam a cipóról, megzsíroztam és azt ettem. Milyen jólesett! Én is sütöttem kenyeret, egy egész hétre valót, még a receptjére is emlékszem. Akkoriban nem úgy volt, mint most, hogy mindennap friss kenyér van az asztalon. A kemencében általában négy cipót sütöttünk, az másfél hétig elég volt. 12 évesen már 16 kasza közt szedtem a markot. Olyan nagy kazlat kellett rakni, mint egy háznak a magassága. Egy deszkán hordtam fel. Nagyon sokat dolgoztam, még mindig itt vagyok, ezen magam is csudálkozom.

Annuska néni még mindig tisztán emlékszik a háborúra, de nem szeret róla beszélni. A gyerekei akkor még kicsik voltak, a férjét pedig elvitték a frontra, aki onnan írta neki a leveleket. Ebben az időszakban egyedül kellett nevelnie a gyerekeit, dolgozott, hogy enni tudjon adni nekik.

– Világéletemben mezei munkával foglalkoztam. Miután a férjem hazajött a frontról és elment dolgozni, nekem kellett foglalkozni a lóval, a tehénnel, meg volt még egy kis borjúnk is. Szántottunk is. A férjem később meghalt, 5 évig egyedül voltam, de meguntam, hogy mindig rosszul vagyok és senki sincs körülöttem, ezért ide hozott a sorsom az otthonba.

A teljes cikk a nyiregyhaza.hu oldalon olvasható.