Végre megáll a fülke, ki lehet szállni, szabadulni a fülledt dobozból. Van, aki így is tesz, van, aki folytatja útját. Aztán új beszállók jönnek, míg mások zavartan észlelik, hogy túlmentek a tervezett célállomáson.

Akárcsak keresztény életünkben… Fel-le „liftezünk”. Időnként ismerősök, máskor ismeretlenek utaznak velünk, s bár egy-egy erőltetett mosolyt még csak-csak ajándékozunk egymásnak, de többnyire elmegyünk egymás mellett. Mindenki igyekszik az általa kiválasztott szintre, hogy mehessen a dolgára; meglehet, nem is látjuk többé. De az is előfordulhat, hogy később találkozunk, amikor egy másik szinten felbukkan, és újból beszáll, hogy folytassa megkezdett utazását. És igen, az sem ritka, hogy valaki ijedten a fejéhez kap, s riadtan menekül, mondván: rossz helyre szállt.

Hol vannak már a régi liftek! Amikor kezelő járt minden fülkéhez, aki gondosan segített, kezelte a berendezést, eligazította az érdeklődőket. Vagy még korábban, amikor lift nem, csak lépcsőház állt rendelkezésre a vertikális mozgáshoz. Ki-ki a maga tempójában ment, egyenletesen haladt az útján. S ha mégis lemaradt volna valaki, a mögötte jövők segítségére siettek, és vonták magukkal tovább.

Később modern szerkezeteket készítettek, nyitott kabinos, körforgó lifteket: páternosztert. (Érdekes egybeesés. Páternoszter: megállás nélkül közlekedő, alul és fölül átforduló, egymáshoz csatolt kabinokból álló személyfelvonó, míg a „Pater noster” az Úrtól tanult imádságunk első két szava latinul.) Ezeknek az ipari műemlék jellegű és ma már csak imitt-amott üzemelő berendezéseknek az volt a sajátosságuk, hogy soha nem álltak meg. Lassan, de folyamatosan közlekedve szállították a be- és kiszálló utasokat. Föl-le, föl-le a végtelenségig. Így aki útközben ébredt rá, hogy mégsem szeretne visszafelé haladni, volt lehetősége idejében kiszállni.

Utazunk, suhanunk a felvonóval. Pillanatnyi céljaink szerint föl a magasba vagy éppen le a mélybe a ki tudja, hányadik pinceszint felé. Sokszor azt sem tudjuk, miért, kihez, csak rohanunk, száguldunk föl-le, ahová sodor a tömeg, a tudatlanság vagy a lendület. Pedig jobb lenne mindig egyenesen, csak a cél felé menni. Célirányosan, makacsul, töretlenül. Hívni, megszólítani másokat s együtt menni. Nem számít, hogy van-e felvonó, netán üzemen kívül helyezték, avagy éppen üres a liftakna. Csak ne álljunk meg! Mert a „nagy gépházban”, ott fenn a tető fölött az utazás végén egészen biztosan várnak ránk.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 27. számában jelent meg, 2016. július 10-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.