A Luther-kert egy élő, és egyre növekvő emlékmű, amelyet a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére hoztak létre Wittenbergben. A kertet a Lutheránus Világszövetség Német Nemzeti Bizottsága, a Lutheránus Világszövetség és Wittenberg városa felügyeli.
Három, egymáson fekvőkereszt
Az égi kereszt nevű műalkotást a düsseldofi művész Thomas Schönauer készítette, három, egymáson lebegő keresztből. Összesen 15 méter hosszú, 11 méter széles és több mint 4,5 méter magas. Körülveszi a keresztet a földön egy szív és egy öt sziromlevélkéből álló üveglap. Mindezek Luther Márton pecsétjének, az úgynevezett Luther-rózsának a szimbólumai, amelyet a 40 méter átmérőjú kert közepén helyeztek el.
A szobor összeköti az egyre növekvő, ég felé törő fákat a talajjal – magyarázta a művész, aki hozzátette: „A keresztnek szimbolizálnia kell a saját erőt és felelősséget kell tükröznie az egymást elfogadó és együtt élni tudó jövő felé.”

Burkhard Jung lipcsei főpolgármester és a Lebendige Stadt (Élő város) nevű alapítvány képviselője is ezzel az elképzeléssel. Olyan zöld oázisként dicsérte a Luther-kertet, amely „lehetőséget kínál az emberek számára a mindennapokból való kiszakadásra és az emberin túlihoz való rámutatásra”.
„A Luther-kert elevenebbé teszi a várost – egészen az Élő Város Alapítvány értelmében” – mondta Jung, aki örült annak, hogy az alapítvány is hozzá tudott ehhez járulni.
Younan elnök aláhúzta a kert egész művészi értékének üzenetét. A Luther-rózsa formája emlékeztet bennünket, hogy „mi mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akik a kegyelem által szabadulunk meg”. Gauck államelnökhöz fordulva Younan a következőket mondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy a szövetségi elnök úrral együtt haladhatunk a reformáció útján.”

A Lutheránus Világszövetség Német Nemzeti Bizottságának vezetője, Norbert Denecke egyházfőtanácsos köszönetet mondott a művésznek, Wittenberg városának, a szponzoroknak, az adományozóknak és a cégeknek támogatásukért. Különösen is kiemelte az Aluminium Rheinfelden nevű céget, az Élő Város Alapítványt, az Evangélikus Bankot és a régió evangélikus egyházait, akiknek anyagi támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a projekt.

A művészi Luther-rózsa alkotással válik teljessé a Luther-kert, amely attól a vártemplomtól (Schlosskirche) délre található, melynek kapujára annakidején Luther Márton kiszögezte 95 reformátori tételét és ezzel elindította a reformáció folyamatát. 2009 óta összesen 292 fát ültettek el ide mindenféle felekezetű egyházak képviselői, hogy kimutassák szolidaritásukat, kapcsolatukat és megbékélésüket a világ egyházaival. A keretet dr. Andreas Kipar kertmérnök tervezte. Wittenbergben két másik helyen is ültetnek még ezen kívül fákat, összesen 500 fog ebből a Luther-kertben növekedni.
Az LVSZ Tanácsa 2016. június 15. és 21. között ülésezik Wittenbergben. A tanács egyszer egy évben tart tanácskozást. 49 delegáltból áll, amelyek a tagegyházakat és a hét LVSZ régiót képviselik. A tanács tagjai között ordinált lelkészek és laikusok, nők és férfiak, valamint fiatalok is helyet foglalnak. Az idei tanácskozásra összesen 120résztvevő érkezett, akik között ökumenikus vendégek is vannak.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+