Szakos Csaba lelkész vezetésével Bakonytamási, Bakonyszentlászló, Sikátor községekből 17 diák vett rész a 4 fős csapatversenyen 4 korosztályban. A szervezők a vidám köszöntés után megénekeltették az összegyűlt fiatalokat, így oldva bennük az izgalom okozta feszültséget. A közös áhítat után kezdődtek a megmérettetések.
A lelkész felkészítésének, lelkesedésének és a gyermekek szorgalmának meg is lett az eredménye. Két első és egy második helyezett csapatunk lett. Az első helyezettek tovább jutottak az országos döntőbe, amely április 27-én lesz Budapesten.
Minden résztvevő oklevelet és ajándékot kapott. A nyerteseket egy-egy tortával is jutalmazták, amit együtt fogyasztott el a csoport. A vendéglátók süteményekkel, szendvicsekkel és üdítővel is kedveskedtek az izgalmaktól elfáradt tanulóknak és kísérőiknek.
Az élménydús délelőtt után a délután is tartalmas programmal folytatódott, hiszen strandolni mentünk a pápai uszodába. A vidám társaság a hazafelé vezető úton lelkesen arról társalgott, hogy jövőre is szeretnének részt venni a versenyen.
Másnap a program folytatódott, hiszen a virágvasárnapi istentiszteleten vendégünk volt a veszprémvarsányi Gyöngyvirág kórus, amely csodaszép, lélekemelő műsorral örvendeztette meg a gyülekezetet. Ezen az alkalmon a fiatalok is szép számmal szolgáltak, és a versenyen részt vevő minden gyermeknek személyesen gratulált a gyülekezet is.
Ez a tartalmas hétvége nagyszerűen szolgálta a test, a szellem és a lélek feltöltődését a húsvéti ünnepekre!
Az országos döntőseink: 1-2. osztály: Kmetti Erik, Magassy Réka, Pákozdi Léna, Szakos Hanna
7-8. osztály: Berzsényi Katalin, Ihász Nikol, Siffel Henriett, Török Klaudia
Gratulálunk minden versenyzőnek, az első helyezett csapatoknak jó felkészülést és szép eredményt kívánunk az országos döntőben!


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+