Hirdessétek címmel énekkari találkozót tartottak Szolnokon

Hirdessétek címmel énekkari találkozót tartottak Szolnokon

Share this content.

Szöveg és fotó: Kustra Csaba
Szolnok – A Dél-Pest Megyei Egyházmegye gyülekezetei 2016. április 24-én, vasárnap, délután 4 órai kezdettel, a szolnoki gyülekezet templomában tartották az énekkari találkozót. Ebben az esztendőben a házigazda szolnoki gyülekezet mellett, az alberti, a pilisi, a vecsési, a ceglédi, a maglódi énekkarok érzékeltették azt a munkát és szolgálatot, amit ezen a téren a gyülekezetben végeznek.

Győri Péter Benjámin esperesként és házigazdaként az 1Péter 2,9 ige alapján köszöntötte az egybegyűlteket: „Ti pedig választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Az esperes köszöntő gondolataiban kiemelte, hogy a hiteles gyülekezeti éneklés lényege az minden időben, hogy természetes visszatükröződése legyen Isten lényének. Amennyiben ez nem így van, az baj. Ha nem isteni jó – akkor Isten hiányzik belőle. Ez az énekkari találkozó is azért jött létre, hogy itt vele találkozzunk.

A találkozó Hepp Éva egyházzenei felelős, az alberti gyülekezet karvezetője szervezésével és vezetésével valósult meg. Ez nem csak az előkészületekben, hanem a közös záróének levezetésében is megmutatkozott. Az alkalmon meghívottként részt vettek a szolnoki televízió tagjai is, akik interjúkkal és néhány perces felvétellel adtak hírt az egész városnak mindarról, amik a templom falain belül történtek. A nap izgalmait szeretetvendégség zárta le. Köszönet érte a házigazda szolnoki gyülekezetnek.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!