Korszerűsítették a fűtést a győri nádorvárosi templomban

Korszerűsítették a fűtést a győri nádorvárosi templomban

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Győr – A fűtés korszerűsítéséért és a templomtető szigetelésének elvégzéséért adtak hálát a győri evangélikusok 2016. január 31-én, vasárnap délelőtt a nádorvárosi templomban tartott istentiszteleten. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Csorba János igazgató-lelkész, illetve Szabó János helyettes lelkész működött közre.

Sokszor előfordulnak látászavarok a nép, az egyház, de az egyén életében is. Ilyenkor nem vesszük észre Isten közelségét, mert valami akadályozza a látásunkat – hangsúlyozta a vasárnap textusa, Ézs 55,6-11 alapján tartott prédikációjában a püspök. Majd arra biztatta a jelenlévőket, hogy ezekben az időszakokban is szólítsák meg az Urat, és vegyék észre gondoskodását.

Az istentisztelet végén Csorba János igazgató-lelkész és Németh Károly gondnok számoltak be a 2013-ban elkezdett, és 2015-ben befejezett munkálatokról. Elmondták, hogy a költségek mintegy tizenhárommillió forintot tettek ki, melyet részben pályázati forrásból, részben a gyülekezet tartalékaiból tudtak fedezni. Végül megköszönték a kivitelezők fáradozását.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!